BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlteljesítette terveit a CIG

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megháromszorozta tavaly díjbevételét a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., a 12 milliárd forintos forgalom az előzetes tervet is 50 százalékkal felülmúlta – közölte a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón Horváth Béla, az igazgatóság elnöke. A cég részesedése a befektetéshez kötött életbiztosítások piacán a 4,8 milliárd forintot kitevő új szerzéseinek köszönhetően 16 százalékra emelkedett, és ezzel piacvezető lett – tette ehhez hozzá Gaál Csaba vezérigazgató. A befektetésekhez kötött, folyamatos díjú unit-linked életbiztosítások 530 ezer forintos átlagdíja is kiemelkedő teljesítménynek számít a hazai piacon.

A közgyűlésen a részvényesek elfogadták a 2010–12 közötti időszakra kiterjedő középtávú stratégiát is, amely további dinamikus növekedést tartalmaz, emellett megtárgyalták és elfogadták az igazgatóság beszámolóját a tőzsdei bevezetés előkészületeiről. „A Pannónia várhatóan július elejére válik tőzsdeképessé, azt követően egy éve van arra, hogy a börzére lépjen” – közölte Járai Zsigmond, a felügyelőbizottság elnöke.

Egyebek között ezek a tőzsdére lépési tervek azok, amelyek miatt sikerült a cégnek egy új befektetőre is szert tennie. Szintén a közgyűlés hatalmazta fel az igazgatóságot arra, hogy megállapodjon az ELAN SBI Capital Partners Zrt. kockázatitőkealap-kezelő társasággal egy 10 millió eurós zártkörű tőkeemelésről. Ennek során a 100 millió euró tőkével rendelkező SBI European Fund 480 forintos részvényenkénti árfolyamon végrehajtott tőkeemelésével 10 százalékos részesedést szerzett a CIG Pannónia Életbiztosítóban.

„Elsősorban olyan cégeket keresünk befektetési céllal, amelyek képesek a dinamikus növekedésre” – közölte Tzvetkov Julián, az ELAN SBI Capital Partners vezérigazgatója, aki legalább 25 százalékos hozamot remél ettől a befektetéstől, és bár a biztosító tőzsdei bevezetése jó kiszállási alkalmat jelenthet a kockázatitőke-alapnak, elképzelhető, hogy a parkettre lépés után is megtartják egy ideig a részvényeiket. Az SBI beszállása után a Pannónia alapszabálya szerint a jelenlegi részvényesek közül bárki részt vehet további tőkeemelésben hasonló feltételekkel, többségi tulajdonost azonban egyelőre nem szeretnének a cégben – közölte Járai.

Az új tulajdonostól nemcsak tőkét, de tapasztalatot is remél a Pannónia. Az SBI European Fund többségi tulajdonosa, a tokiói tőzsdén jegyzett SBI Holdings, a pénzügyi szektorban 74 aktív társaságban rendelkezik befektetéssel, így biztosítási – élet és nem élet – területen is kiterjedt nemzetközi tapasztalatai vannak. A Pannónia is szeretne profitálni ebből, ezért a két cég között stratégiai szintű szakmai együttműködés indul a biztosítási termékek jövőbeni internetalapú értékesítése kapcsán. Japánban például rendkívül népszerűek a rákra szóló egészségbiztosítások, ezek bevezetését is fontolgatja a Pannónia. HB

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.