A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele június végéig 6 százalékkal maradt el a tavalyi bevételektől a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) számításai szerint. Ennek legfőbb oka a kgfb-díjbevételek drasztikus csökkenése. Mára a kgfb-biztosítások átlagdíja valahol 30 ezer forint körül van, egy megnyomott lökhárító javítási költsége viszont 250-300 ezer forint – kiszámítható, hogy mit jelent ez az árháború. Persze a versenyt eddig is a biztosítók diktálták, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy 2008-ig meredeken nőttek a gépkocsieladások, vagyis az új szerződések nyomán összességében a nettó díjbevétel a csökkenő átlagdíj ellenére bővült. Ám ez visszafordult: 2010 első fél évében megközelítőleg harmadannyi új autót adtak el, mint két éve. Ilyen trendek mellett nyugodtan nevezhető öngyilkosnak a tavalyi kampány árazása – osztom azok véleményét, akik szerint éves szinten mintegy 20 milliárd forint esik majd ki az üzletágból a felelőtlen díjpolitika miatt. Nem hiszek abban, hogy szolgáltatási oldalról lehetne népszerűbbé tenni ezt a terméket, hiszen a biztosított nem a maga választotta biztosító szolgáltatásával találkozik, hanem a károkozóéval.
Nagy kérdés, hogy milyen változást okoz majd a piacon az autók teljesítménye alapján történő árazás. Bár a bekért adatok között jó pár éve már szerepel a gépjármű teljesítménye, ám a közölt adatok valóságtartalmát eddig senki nem ellenőrizte. Az új besorolás is abba az irányba hathat, hogy óvatosabbak lesznek a díjképzésnél a biztosítók – bár az is benne van a pakliban, hogy valaki elkalkulálja magát. Miután az idén még a bankadó is nyomja a biztosítókat, csendesen reménykedhetünk abban, hogy legalább szelídül a díjháború, ám azért nem vagyok optimista.
A cascopiac néhány év késéssel leköveti a kgfb-piacot, ám az itt kibontakozó verseny sokkal keményebben érinti a társaságokat. Elmondható persze, hogy a casco esetén van miből veszíteni, hiszen az átlagdíj 2-3-szor nagyobb, mint a kgfb-nél. A versenyben ma nem nehéz meggyőzni az ügyfelet, hogy váltson, hiszen míg a kgfb esetében évi
4-5 ezer forintot nyer egy átszerződő átlagosan, itt 15-30 ezer forintot. De a nagy gond nem is az átváltókkal van. A korábban a finanszírozott autók mellé megkövetelt biztosítást az ügyfél a hitel kifizetése után gyorsan lemondja, a használtan vett kocsira meg nem is köt, holott a családok második legnagyobb értékű vagyontárgya a lakás után jellemzően a gépkocsi. Nem kell feltétlenül ellopni az autót, hogy helyrehozhatatlan kár keletkezzen – legyen elég csak az elmúlt hetek árvizeire utalnom: az elöntött gépkocsik jó része totálkáros lett.
A nem életbiztosítások esetében jelenleg a legtöbbet a lakásbiztosításokkal foglalkozunk, ez érthető, hiszen május óta a vihar- és árvízkárokra a biztosítókhoz több mint 228 ezer kárbejelentés érkezett, a kárérték pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. Az Aegon július végéig 4,144 milliárd forintot fizetett ki ilyen károkra, ebből csak július hónapban 1,819 milliárd forintot utaltunk az ügyfeleknek. A piac alakulása szempontjából az is rossz hír, hogy az éghajlat-változás az idén globálisan is komoly károkat okoz – gondoljunk csak augusztus elejének drámai pakisztáni és kínai áradásaira –, így vélhetően a viszontbiztosítási díjak is emelkedni fognak. A gazdasági válság nyomán épp az a réteg került nehéz helyzetbe, amelynek egy ilyen természeti kár esetén a legkomolyabb a kitettsége. Ők azok, akik az egyéb terhek kifizetése érdekében „kihúzzák” a lakásbiztosítást a családi költségvetésből. 2009-ben mintegy 30 ezer darabbal csökkent a biztosított lakások száma, az idei első fél évben pedig már hasonló mértékű volt a visszaesés. A piacért folyó versenyben a biztosítók eddig jól helytálltak – tavaly az egyéni lakásbiztosítási átlagdíjak nem nőttek, ez a 2009-es 4,2 százalékos infláció mellett jelentős reálérték-csökkenést jelentett. Az átlagdíjak tavalyi csökkenésében piacvezetőként az Aegon is élen járt (6 százalékos volt az átlagdíjcsökkenés), és néhány akciónkban a második fél évben az ügyfelek már átlag 35 százalékos kedvezménnyel tudták biztosítani lakásaikat. Hiszünk abban, hogy továbbra is kínálni kell új, olcsó megoldásokat, ezzel is elősegítve az egyének öngondoskodását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.