BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Videó: A biztosítók 20 milliárdnál többet nem bírnak el

Ha a kormány által 200 milliárd forintra tervezett pénzintézeti különadóból 20 milliárd forintnál több jutna a biztosítókra, akkor a szektor nagyobb része ezt nem viselné el károsodás nélkül - mondta Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A múlt évben 6 biztosító 66 milliárd forintos nyeresége adta ki a szektor nyereségének 90 százalékát, a maradék 25 biztosító között oszlott meg, így a különadó ez utóbbi csoportba sorolt biztosítókat veszteségbe dönti, és egy részük kivonul a magyar piacról - vélte az elnök.

Kisbenedek Péter beszélt arról is, hogy a május elejétől napjainkig tartó viharkár miatt a biztosítók 30 milliárd forintot fizetnek ki.

 Az egyes pénzügyi ágazatokra jutó többlet terhet az államnak kell elosztania, az érdekképviseletek erre nem alkalmasak - mondta a MABISZ elnöke.

Az adó kivetése amúgy is az állam dolga. A szektoron belüli felosztást viszont a szakmai szervezetek végezhetik, a MABISZ elnöksége ezzel már foglalkozott, és a jövő héten rendkívüli közgyűlést is tartanak az ügyben - tette hozzá.

A felosztással kapcsolatosan - a kormánnyal folytatott konzultáció során - a biztosítók kifejtették, hogy a pénzügyi válságot nem ők okozták, az AIG-n kívül más biztosító konszolidációban nem részesült, így az államok többsége a bankoktól akarja visszaszerezni a beléjük invesztált pénzt. Emellett a bankok nyereségessége is magasabb, mint a biztosítóké.

A külön adó miatt veszteségessé váló biztosítók tulajdonosai pedig tőkeemelésre kényszerülnek, és amelyik ezt nem teszi meg, az inkább kivonul a magyar piacról, csökkentve a versenyt - hangsúlyozta a MABISZ elnöke.

Szabó Zoltán, a MABISZ lakásbizottságának az elnöke számolt be az viharkárokról. A magyar biztosítók május elejétől kedd estig 148 ezer bejelentést kaptak a lakásbiztosítások alapján, az összesített kár összege eléri a 30 milliárd forintot. Négy hét alatt nyolc Balatonnyi csapadék zúdult le, ebből egy tónyi jutott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére. Az ipart és a mezőgazdaságot ért 5 ezer kár összege 4 milliárd forint, a gépjármű kár ezer alatti, és 324 millió forint értékű volt. A 4 milliós magyar lakásállomány 72 százaléka biztosított, ez az EU-ban ez az arány 85 százalék körüli - mondta Szabó Zoltán.

Molnos Dániel új főtitkár arról számolt be, hogy folyik a MABISZ átalakítása, amelynek célja a hatékonyabb érdekképviselet. Az egyes területeket a jövőben ágazatvezetők irányítják majd. Júniustól kommunikációs vezetőt is alkalmaz a MABISZ, ezt a posztot Gilyén Ágnes, a Figyelő korábbi munkatársa tölti be.

A bankok lényegesen módosítanák a bankadó feltételrendszerét

A bankok szerint lényegesen módosítani kell a bankadó feltételrendszerét, mert az adó a tervezett formában negatív hatással járna a bankrendszerre és a reálgazdaságra is - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel.

A szervezet sajtóközleménye szerint a Magyar Bankszövetség elnöksége által összehívott bankvezetői értekezlet szerdán tárgyalt a tervezett bankadóról, s - a tulajdonosok többségének álláspontját képviselve - a kormánnyal való tárgyalások folytatása mellett döntött.

A bankvezetői értekezlet felkérte az elnökséget, tájékoztassa a kormányt, hogy a bankok szükségesnek tartják a jelenlegi feltételrendszer lényeges módosítását.

A közlemény hangsúlyozza: a magyar bankrendszer a gazdasági válságban is megőrizte stabilitását, nem szorult állami támogatásra, és biztosította a gazdaság folyamatos finanszírozását.

A tervezett bankadó összege és egyéb feltételei ugyanakkor jelentősen gyengítenék a bankrendszer tőkehelyzetét és hitelezési képességét. Összességében a bankadó a kormány szándékaival ellentétesen súlyos negatív hatással járna a reálgazdaságra és visszavetné a gazdasági növekedést.

A Magyar Bankszövetség a kormánnyal való tárgyalások lezárását követően ad részletes tájékoztatást a nyilvánosságnak - közölte a szervezet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.