BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Brüsszelben ezúttal nem tették fel a Pató Pál uras lemezt"

A csütörtöki mindent eldöntőnek beharangozott EU csúcs végre nem okozott csalódást, Brüsszelben ezúttal nem tették fel a Pató Pál uras lemezt, hanem tényleg döntöttek a legfontosabb kérdésekben. Már napközben a konkrét hírek érkezte előtt nőtt a kockázatvállalási hajlandóság, így a forint is erősödni tudott az euróval szemben, 269 ről 267,50-ig – írja Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Hozzáteszi, ma reggel úgy tűnik, hogy folytatódhat a tegnapi optimizmus, a hajnali 267,75 körüli szintről 266,00 felé tart az árfolyam. A visszatérő jó hangulat térségbeli éllovassá tette a forintot, a hazai fizetőeszköz jobban erősödik a régiós társakhoz képest, de persze van is mit ledolgozni, hiszen sokáig a forint volt az alulteljesítő a térségünkben. A 265-ös szint komolyabb támasznak minősülhet, de ha az USA-ból is jó hírek érkeznek az adósságplafon bővítésével kapcsolatban, akkor ez a szint is eleshet.

Görögország, az EU és mondhatni az egész világ fellélegezhet, mert hosszú huza-vona után végre tető alá hozták az akciótervet, aminek segítségével sikerült megnyugtatni a kereskedőket, befektetőket, a közeljövőt illetően. Az eddig érvényben lévő magas hitelkamatot 3,5 százalékosra csökkentették, az EU, a Nemzetközi Valutaalap és az európai bankszektor 159 milliárd eurós új csomagot indít útjára a görögök felé, és ezzel 2014 végéig megoldott lehet a hellének finanszírozása. Sok kérdés még nem tisztázott, még mára is ígérnek pontosító nyilatkozatokat, főleg az adósságelengedés témakörében. A csőd gyakorlatilag tényként van kezelve, Brüsszel beleegyezett a „selective default” szcenárióba – véli az elemző.

„Kérdés, hogy a hitelminősítők, mit lépnek és a piac hogyan fogadna egy esetleges D minősítést. A másik kérdés, hogy a periféria többi bajban lévő országa Írország és Portugália nem teszi-e fel a kezét és kéri a „görög megoldást” ahelyett, hogy rendkívül fájdalmas megszorításokat vezetnének be. Ha pedig feltennék a kezüket, akkor az EU (főleg a németek és franciák) meddig hajlandó finanszírozni a tagállamok adósságát? A szakértők hangsúlyozzák, hogy a görögöké egy egyszeri, egyedi, irányított, kordában tartott csődhelyzet, nem egy váratlan, spontán szituáció, ezért a kilábalás a mentőcsomag segítségével elvi síkon kiszámíthatóbb lehet. De természetesen ehhez az is kell, hogy a megszorítások és az állami részesedések magánosítása teljes mértékben megvalósuljanak. Az euró/dollár mindenesetre 1,44 fölött, a dollár/forint pedig 185 alatt is járt” – írja Karsai.

A figyelem még marad az eurozónán, de az Egyesült Államok helyzete egyre inkább fókuszba kerülhet: a FED elindítja-e az úgynevezett QE3-as programot, illetve sikerül-e megszavazni a 3700 milliárd dolláros, 10 éves adósságcsökkentő programot . teszi hozzá Karsai. Már 224 alatt is kereskedtek a frank/forint devizapárral, köszönhetően a sikeres EU csúcsnak. A jövő hétre úgy látja, 220 és 225 közötti frank/forint árfolyam lehet a realitás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.