BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem az IMF-ügy miatt esik a forint? – Az elemzők megosztottak

A forint gyengülésnek indult szerdán, valamint a régiós devizák is az esés felé vették az irányt. A forint eséséhez hozzájárulhatott, hogy az IMF magyarországi képviselője közölte, nem tervezik, hogy Magyarországra jönne egy delegáció áprilisban.

16 óra után

A forint délután 292-es szint fölé került az euróval szemben, miután a nemzetközi befektetői környezet romlott.

„Nem teljesít alul a forint a régióhoz képest” – mondta el a Világgazdaság Online-nak Suppan Gergely. A TakarékBank vezető közgazdásza szerint nem az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre reagál a forint. Úgy látja, hogy a forint csak akkor fog érdemben reagálni az IMF-fel kapcsolatos eseményekre, ha kitűzik a tárgyalások időpontját.

„Általános profitrealizálás folyik a piacon” – vélekedett Suppan Gergely. A nemzetközi piacok újabb lökésre várnak, hogy megerősödjenek a kilábalással kapcsolatos hírek. Ennek kapcsán az elemző szerint a holnapi euróövezeti beszerzési menedzserindexek lehetnek fontosak.

Suppan Gergely elmondta, hogy az euró is gyengülésnek indult, ami újabb indok a forint esése mellett.

13 óra után

A forint 290-es szint fölé került az euróval szemben, és megközelítette a 292-es szintet is szerdán.

Keszeg Ádám, a Raiffeisen közgazdásza a Világgazdaság Online-nak azt mondta, hogy a lengyel zloty vezeti az esést, és az egész régióra jellemző a gyengülés.

„Csendesnek tűnik az egész hét, az elmúlt pár nap kisebb mozgások voltak. A mai mozgás nem számít igazán kiemelkedőnek” – tette hozzá a közgazdász.

A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, az IMF nem tervezi, hogy Magyarországra küldjön egy tárgyalódelegációt áprilisban a hiteltárgyalások miatt. A hvg.hu korábban azt írta, hogy megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások egy pénzügyi támogatásról, ha az Európai Bizottság elvárásainak megfelel a kormány. Iryna Ivaschenko azt is hozzátette, hogy nem történt jelentős fejlemények január óta.

Az IMF tisztségviselője szerint a magyar kormányzatnak erős elkötelezettséget kell mutatnia a „makrogazdasági stabilitás” szempontjából fontos területeken is. 

Ez kissé fölfelé lökhette a forintot, de ez nem jelent jelentős újdonságot a piac számára – mondta el Keszeg Ádám. Mindenki úgy látja, hogy egyik fél sem érdekelt a gyors megegyezésben – tette hozzá a Raiffeisen elemzője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.