BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellegi visszahúzta a forintot a mélyből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A forint délelőtt új történelmi mélypontra hanyatlott, 324,24-es szinten az euróval szemben. A magyar deviza innen tudott fordulni, 321-es szintre mérséklődött a jegyzés. A forint gyakorlatilag visszaerősödött a hajnalban kialakult árfolyamszintre.

A forint erősödést támogatta, hogy Fellegi Tamás, IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pozitívan nyilatkozott egy esetleges megállapodás kapcsán.

A kormány tisztában van a helyzet komolyságával és a tárgyalások tétjével – hangsúlyozta a delegáció vezetője . Az is világos, hogy az elmúlt hetek eseményei nem változtatták meg a kiindulási pontot, vagyis azt, hogy a kulcsprobléma az adósság. Ezért a kormány stratégiai iránya nem változik.

A forint árfolyamot nem lehet figyelmen kívül hagyni, "nem dugjuk a fejünket a homokba" – fogalmazott Fellegi Tamás, hozzátéve, hogy elsősorban a piacról igyekeznek finanszírozni a magyar államot, ennek érdekében gyors megállapodást kell kötni az IMF-fel.

Kizárólagos mandátumom van a tárgyalásokra a kormánytól - szögezte le Fellegi Tamás, hozzátéve, hogy a kormány kizárólag az általa képviselt álláspont értelmében nyilatkozik, nem szabad figyelembe venni a pletykákat.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában pedig azt mondta, hogy csak olyan megállapodás köthető az EU-val és az IMF-fel, amely nem ellentétes az ország érdekeivel, azonban bizonyos feltételeket el kell fogadni, és "hozzá kell tennünk a saját magunk átalakítási lépéseit" is. Utóbbival kapcsolatban komoly lemaradásnak nevezte a tömegközlekedés átalakítását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.