BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hanyatlik a svájci frank!

A svájci frank széleskörűen gyengülni kezdett Ben Berneke szavaira, miután a Fed elnöke nem jelentett be újabb stimulust.

A dollár erősödött, miközben a másik menedékdeviza, a frank gyengülni kezdett a nemzetközi piacon péntek délután.

Az euró fontos szint fölé került az alpesi devizával szemben, amely technikailag is segítette a további emelkedést az árfolyamban.

Az euró/frank kurzus 1,142 közeléből 1,165 fölé került. A kurzus ezzel elérte a fontos 50 napos mozgóátlagot, amelyet korábban nem sikerült áttörnie a devizapárnak. Fontos megjegyezni, a szint csak akkor tarthat ki, ha nem következik be a kockázati étvágy erőteljes zuhanása. Az alpesi deviza ára 240 közeli árfolyamról 233-ig zuhant forintban kifejezve.

Ben Bernanke nem jelentett be újabb mennyiségi monetáris lazítást, amely kockázatkerülést okozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. Ennek következtében a dollár erősödött; első reakcióként a frank is erősödni kezdett, majd az alpesi deviza gyengülésbe váltott.

Bernanke nem szólt a stimulusról, így erősödött a dollár, azonban tekintettel arra, hogy a svájci jegybank erőteljesen igyekszik megakadályozni a frank erősödését, a befektetők inkább dollárba menekülhetnek, félve az intervenciótól. A dollár menedékszerepe némileg erősödhetett (rövidebb távon) a monetáris lazítás elmaradása, illetve elhalasztása miatt.

A Fed szeptemberben vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy bejelentenek-e újabb, a gazdaságot stimuláló (a növekedés helyreállását célzó) intézkedést.

A dollár/frank árfolyam is fontos szint fölé került: a 0,806 feletti 50 napos mozgóátlagot elérte a kurzus, amely felfelé mutathatja az irányt.

A forint 16 órakor gyengült az euróval szemben, miután a kockázatosabbnak ítélt eszközökben kisebb eladási hullámot váltott ki a Fed elnökének nyilatkozata, 272,5-ös árfolyamról 273,5-re változott az euró/forint, majd 17 óra után 272,5 körüli szintre tért vissza a jegyzés.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza azt emelte ki, hogy a befektetők félhetnek a svájci jegybank beavatkozásától; illetve azt sem zárta ki, hogy valamilyen formában jelen van az SNB a piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.