BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánik - A kedvező adat sem segített a frankhiteleseken

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pénzügyi piacokon tapasztalható pánik miatt a kedvezőbb hazai inflációs adatok hatására sem tudott megfordulni a frank masszív erősödése a forinthoz képest. A kelet-európai devizák mindegyike nyomás alatt áll, tegnap a zloty is mélypontra ugrott a svájci devizával szemben.

Tovább folytatódik a pánik üzemmód a világ pénzügyi piacain. A vezető részvényindexek zuhannak, a kockázatos eszközök árfolyamai szakadnak, a menedékdevizákért, és biztonságos államkötvényekért pedig egymás sarkát tapossák a befektetők. A piacot nem győzte meg az európai pénzügyminiszterek tegnap kiadott közleménye, hiába tettek hitet a pénzügyi stabilitás, további nagyívű intézkedések, illetve a Görögországnak nyújtandó segítség feltételeinek lazítása mellett.

Eközben európai politikusok már nyíltan beszélnek a „selective default” lehetőségéről Görögország esetében, amit az Európai Központi Bank hevesen ellenez, és amire az IMF azzal tett rá még egy lapáttal, hogy bejelentette: egyelőre nem vesz részt egy második görög mentő csomagról szóló tárgyalásokon - írja devizapiaci elemzésében a Commerzbank.

Ezen események fényében nem meglepő, hogy a kelet-európai devizák nyomás alá kerültek és a forint 268-ig gyengült az euróval szemben. Ezen a ma reggel napvilágot látott, a vártnál kedvezőbb hazai inflációs adatok sem tudtak változtatni: a pénzromlás üteme júniusban elsősorban az idényáras élelmiszerek árcsökkenése miatt elmaradt a várakozásoktól. A maginfláció ugyanakkor még mindig emelkedik, ami az MNB kiváró kamatpolitikáját támasztja alá.

A görög mellett – amely ország csődjének valószínűségét jelenleg 87 százalékra árazza a CDS árfolyama - az olasz és a spanyol adóssághelyzet fenntarthatóságát is egyre inkább megkérdőjelezi a piac: tegnap ezen országok hozamfelára az euro-zóna indulása óta mért legnagyobb emelkedést mutatták. Az euró árfolyama hevesen reagált, és átvitte az 1.40-es szintet a dollárral szemben, ilyen árfolyamra március eleje óta nem volt példa.

Az európai pénzügyminiszterek tegnapi találkozóján az a – korábban Németország által elvetett - ötlet is felmerült, hogy az EFSF alap pénzeiből a másodpiacon görög állampapírokat vásároljanak. Ez átmenetileg stabilizálhatná a periféria állampapírjainak árfolyamát, ám a hosszabb távon is megnyugtató megoldáshoz ennél sokkal többre van szükség, ami valószínűleg annak az illúziónak a feladásával kezdődne, hogy Görögország adósságátrendezés nélkül képes lehet kikecmeregni a jelenlegi helyzetéből.

A kockázatkerülés egyértelmű nyertese a svájci frank, amelynek árfolyama 1.16 alá erősödött az euró viszonylatában, és 233,50 körül újabb történelmi csúcsot állított be a forinttal szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.