BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordközeli szinten a frankárfolyam

Az év utolsó napja is izgalmasra sikeredett. Az alapvetően csendesnek, már-már unalmasnak induló napot a mind belföldről, mind külföldről sokat kritizált jegybanktörvény szavazása rázta fel – kezdi elemzését Bámli Károly, a Commerzbank közgazdásza.

Mivel az IMF-EU tárgyalások megszakadásának egyik oka éppen ez a törvény tervezett volt, annak elfogadása után az addig a 310-311-es sávban tartózkodó árfolyam hirtelen gyengülni kezdett egészen a 315,65-ös csúcsig. A tárgyalásokat övező bizonytalanság nem tesz jót az árfolyamnak, és amíg ez ügyben nincs előrelépés, addig maradhat a jelenlegi gyenge, vagy az újabb rekordokat döntően gyenge árfolyam – mutat rá a Commerzbank közgazdásza.

„Kérdés, hogy mikor fogy el a piac türelme, ha mégsem sikerülne megegyezni. Ma reggel csak kicsivel a pénteki csúcs alatt kezdjük a napot, és mivel ma sem London, sem az USA nem dolgozik alacsony likviditás várható akár nagyobb kilengésekkel” – hangsúlyozta Bámli Károly.

Továbbra sem sikerült áttörnie az 1,30-as szintet az euró/dollár keresztnek, maradt a dollár az „erős oldalon”. Ez nem jó hír a forintnak sem, továbbra is alacsony szinten van a kockázatvállalási hajlandóság. Ma az amerikai és a londoni piacok is zárva lesznek, tehát e téren túl nagy változás nem várható. A héten fontos adatokat publikálnak az USA-ban, ha ezek nem maradnak el a várttól, és ha az általános hangulat is jó lesz, akkor talán a dollárnak is sikerülhet majd az 1,30-as szint fölé gyengülni, bár ehhez az eurózóna felől is kellene néhány jó hír – vélekedett az elemző.

A frank folytatta a december közepén kezdődött erősödését az euróval szemben az év utolsó kereskedési napján is. Ma reggel már közelebb volt az 1,21, mint az 1,22, ami sajnos azt jelenti, hogy a forint árfolyama viszont inkább a 260-as szinthez közelít – tette hozzá.

A ma reggeli frank/forint árfolyam az augusztusi csúcsot leszámítva, a legmagasabb az elmúlt 365 napot tekintve. (Tavaly augusztus közepén 260 forint felett is jegyezték a svájci frankot, a forint történelmi mélypontja 272-es jegyzés felett alakult a frank ellenében – A szerk.) Nem kezdjük tehát jól az évet a „svájcival” szemben sem. Amíg a forint nem szedi össze magát és nem érkeznek jó hírek, addig nem is nagyon várható újra 250 alatti árfolyam – zárul az elemzés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.