BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsabban érkezhetnek ki a mentősök a bajba jutottakhoz

Minden második mentőautóba kerülhet útvonaltervező berendezés annak a 120 darabos GPS adománynak köszönhetően, amit a Provident Pénzügyi Zrt. és az NNG Kft. közösen ajánlott fel az Országos Mentőszolgálatnak. Egyszerre ilyen sok azonos típusú navigációs készüléket még soha nem kapott a Mentőszolgálat. „A lehető legjobb helyre került az adomány. Nem ez az első alkalom, hogy vállalatunk segíti a mentők elkötelezett munkáját. Két éve több mint harminc számítógépet ajándékoztunk a mentőszolgálatnak a gépparkunkból. Az életmentés sok esetben a mentők gyorsagán múlik” – mondta Mozga Gábor.

A Provident Pénzügyi Zrt. hitelkezelési igazgatója ugyanakkor hozzátette: reméli, hogy minél kevesebbszer lesz szükség a készülékekre. Az összességében milliós értéket képviselő GPS-ekbe az útvonaltervező szoftvert az NNG fejlesztette ki. Mivel a mentőautókra vészhelyzetben nem vonatkoznak a KRESZ szabályai, ezért a készülékeket ilyen esetekre is beállították. „A Mentőszolgálattal való szorosabb együttműködésünkkel hozzájárulhatunk a hazai egészségügyi szolgáltatások színvonalának növeléséhez, hiszen a biztos navigáció a kiérkezési időt lerövidítve életmentő segítséget jelenthet. A felajánlott navigációs szoftverekre, amelyek a rohamkocsiknak beállított sürgősségi gépjárműves funkciókat is tartalmaznak, életre szóló térképfrissítést is biztosítunk” – fogalmazott Balogh Péter, az NNG Kft. vezérigazgatója.

Burány Béla, az OMSZ megbízott főigazgatója szerint a vállalatok összefogásának köszönhetően sok esetben gyorsabban érkezhetnek majd ki a mentősök a bajba jutottakhoz, ami életmentő segítséget jelenthet. „A ma átvett készülékekkel együtt országszerte immár közel ötszáz mentőautóban működhet útvonaltervező. Sajnos néha előfordul, hogy segítségnyújtás közben törik fel a mentőautókat és ellopják a GPS készüléket, pedig nélkülözhetetlen eszköz. A leggyorsabb út mellett több alternatív útvonalat is készít, ami kiszálláskor és a kórház felé is nagy segítség a sofőröknek” – hangsúlyozta Burány Béla. Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója szerint a nagyvonalú és célzott adományokat nem csak a fővárosi mentőautókban fogják használni, hanem a megyei állomásokon is. Az OMSZ ma összesen 905 mentőautóval rendelkezik, melyek közül 733 teljesít egy időben szolgálatot. Az 1990-es 169-cel szemben tavaly már 231 helyről indulhattak bevetésre a mentősök. Az elmúlt három évben mindössze 7 új mentőállomás épült, illetve 14 részlegesen megújult. Most 60 mentőállomást újítanak majd fel a 22 új építése mellett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.