BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fidesz teljesen kivezetné a lakáscélú devizahitel-szerződéseket

Ha a Fidesz marad kormányon, teljes egészében kivezeti a piacról a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződéseket - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn a devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében azt mondta ki, hogy törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.

Gulyás Gergely a Fidesz nevében üdvözölte az Ab határozatát, amely szerinte világos felhatalmazás arra, hogy a törvényhozó mit tehet a következő parlamenti ciklusban. A Fidesz célja, hogy egyetlen lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződés se maradjon - tette egyértelművé.

Álláspontjuk szerint - folytatta - a mostani Ab-döntés után a Kúriának nincs oka tovább várni az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés ügyében. Az új Országgyűlésnek a Kúria - sajtóhírek szerint májusban várható - döntése után lesz lehetősége a helyzet "viszonylag gyors", néhány hét alatt történő rendezésére, mert a Kúria állásfoglalása után már egy hónappal a Ház előtt lehet az erről szóló javaslat - jelentette ki a politikus.

Olyan megoldást kell találni, amellyel fixen rögzíthetők a törlesztőrészletek - vázolta a terveket, megerősítve ugyanakkor, hogy méltánytalannak tartanák, ha a devizahitelesek előnybe kerülnének a forinthitelesekkel szemben. Főszabálynak nevezte, hogy a bankoknak kell viselniük a szerződésből adódó károkat, jelezte azonban, hogy azokból eddig is viselt az ügyfél és az állam is. A tehermegosztást nézve "előképként" lehet tekinteni a végtörlesztésre - fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.