BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő céges hitelek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Látványosan csökkent az első hónapban a vállalatok hitelállománya. Ennek részben a forint erősödése is az oka, de törlesztettek is a cégek a devizahiteleikből.

Három és fél éves mélypontra került a vállalati hitelek állománya – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen közzétett adataiból. A hazai vállalkozások március végén már csak 7224,2 milliárd forinttal tartoztak a hitelintézeteknek. A legtöbb kölcsönt ingatlanügyekkel foglalkozó cégek vették fel, ők 1875,6 milliárd forint tartozást halmoztak fel, ám az ő állományuk apad a leggyorsabban, az év első negyedében több mint 110 milliárd forintos volt a csökkenés. A feldolgozóiparban van kihelyezve a második legnagyobb – több mint 1100 milliárd forintos – volumen, a csökkenés azonban itt is látványos, 90 milliárd forintos volt az első három hónapban, ezzel 2005 ősze óta nem látott szintre csökkent a szektor banki adóssága.

Az állományok csökkenésében persze szerepet játszhatott az is, hogy a forint az év első három hónapjában erősödött, de a devizahitelek ennél nagyobb mértékben zsugorodtak. A vállalati devizahitel-állomány több mint 450 milliárd forinttal apadt a negyedév alatt, és 2008 ősze óta ismét 4000 milliárd forint alá süllyedt. Voltak olyan szektorok, amelyeknél három hónap alatt 25-30 százalékkal zsugorodott a devizakölcsönök állománya. A háztartásokhoz hasonlóan a vállalkozások is kezdenek áttérni a forintalapú kölcsönökre, ezek állománya azonban csak lassan gyarapodik, az év első negyedében alig 80 milliárd forinttal nőtt, így megközelítette a 3300 milliárdot. A lejáratokat illetően egyébként markáns különbség van a forint- és devizahitelek között. Míg a külföldi pénznemekben jegyzett kölcsönök több mint négyötöde éven túli lejáratú, a forinthiteleknél ezek aránya az 50 százalékot sem éri el. A vállalati forintkölcsönök több mint fele folyószámla-, illetve egy éven belül lejáró egyéb hitel.

Az egyes szektorok esetében egyébként igen markáns az eltérés abban, hogy forintban vagy devizában adósodtak-e el. A mezőgazdasági cégek például szinte kizárólag forintban adósodtak el, az építőiparral és az ingatlanügyekkel foglalkozó szegmensben viszont a devizakölcsönök dominálnak.

Lízingelnek hitel helyett

A kkv-szektor finanszírozásában a lízing szerepe ismét erősödni látszik – közölte a Lombard Lízing csoport az MTI-vel. A 2008 végétől bekövetkezett, egyes területeken 40-80 százalékos visszaesést követően 2009–10-ben stagnált a lízingfinanszírozás. A trend az elmúlt év végén megfordult, és az idei első negyedévben mérsékelt növekedés volt tapasztalható – fejtette ki Kozma Gábor, a lízingcég hálózati igazgatója. A lízingfinanszírozás felfutása annak is köszönhető, hogy a szabályozó rendszer az ügyfelek számára kedvezőbb feltételeket teremt a lízinghez a hitellel szemben.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.