BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingatlanbuboréktól tart Svájc - Aggódhatnak a frankhitelesek?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke erőteljesen figyelmeztetett arra, hogy az alpesi országban ingatlanválság lehetősége áll fenn

Philipp Hildebrand szerint ugyan nincs ok pánikra, ám "vészjelek" mutatkoznak a piacon. A történelmileg alacsony kamatok ugyanis felfelé hajtották a jelzálogkölcsönöket, és a bankok között nagy a konkurenciaharc az olcsó hitelek biztosítása érdekében.

Hildebrand ezért arra figyelmeztette a bankokat, hogy tartsák be a jelzálogkölcsönök folyósítására vonatkozó szigorú szabályokat. A Die Presse szerint az SNB által tavasszal végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy noha a legtöbb bank nem kerülte meg rendszeresen a részére megszabott kritériumokat, egyes bankok azonban óvatlanok voltak a kölcsönpolitikájukban.

Az SNB-nek már gondot okoz az a kockázat, hogy az adósok az emelkedő kamatok mellett nem tudnak eleget tenni a jelzálogkölcsöneikkel kapcsolatos kötelezettségeiknek. Hildebrand szerint az SNB a pénzügyi felügyelettel közösen fokozott figyelemmel követi a bankok tevékenységét és  szabályozó intézkedések bevezetését is vizsgálja a pénzpolitika kiegészítéseként.

Az UBS, svájci kereskedelmi bank szeptember közepén kamatemelésre számított az inflációs félelmek és egy esetleges ingatlanpiaci buborék kialakulása miatt. A Svájci Nemzeti Bank akkor mégis a deflációra figyelmeztette a gazdasági szereplőket: egyes vélekedések szerint ez egy jó trükk volt, hogy megállítsák a svájci frank erősödését. Az SNB legutóbbi kamatdöntése, és annak indoklása valamint az inflációs jelentés felért egy verbális intervencióval (az alapkamat 0,25 százalékon maradt).

Az SNB csökkentette a három éves inflációs kilátásokat a múlt hónapban: jobban megvágva a pénzromlási várakozásokat, mint valaha a történelemben. A bank 0,3 százalékos inflációt vár 2011-ben, melyet a júniusi 1 százalékról csökkentett le, a pénzromlási prognózist 2012-ben 1,2 százalékra vágta le a megelőző 2 százalékos előrejelzésről.

Az UBS a múlt hónapban azért számított kamatemelésre, mert úgy gondolták a bank elemzői: a nemzeti bank jobban fél egy esetleges ingatlanpiaci buborék kialakulásától, és a felpörgő inflációtól, mint a svájci frank erősödéséről.

A svájci frank 2,3 százalékot gyengült szeptember közepe óta az euróval szemben, 16-án kezdődött a folyamat, amikor a Svájci Nemzeti Bank visszavágta az inflációs kilátását. A Citigroup közgazdásza szerint a megelőző inflációs várakozás túl magas volt, a visszavágás megfelel egy verbális intervencióval – fejtette ki Michael Saunders.

Az alpesi deviza ára csütörtökön 200 forint alá süllyedt, melyről 198-as szint környékére tudott erősödni a forint pénteken.

A gyengébb frank csökkenti a Svájci Nemzeti Bankra nehezedő nyomást, hogy beavatkozzon a piaci folyamatokba – írta a Bloomberg. Az intervenció miatt a jegybank 15 milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el 2010 első félévében – jegyzi meg a hírügynökség.

You-Na Park, a Commerzbank AG frankfurti elemzője elmondta: az inflációs kilátás az SNB kezére játszik, mely talán egy taktikai elem.

Úgy tűnik, az UBS bank elemzőinek vélekedése beigazolódni látszik, a deflációs félelemre való figyelmeztetés egy remek, interveniálással felérő lépésnek illik be: az SNB pedig kijelentette, küzdeni fog a defláció ellen, mely teljesen kiárazta a kamatemelési várakozásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.