BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még igényelhető a belépéskedvezmény

A deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012. december végéig, azaz már csak egy hónapig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi rendszerbe való belépést - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel szombaton.

Emlékeztetnek arra: az árfolyamrögzítés célja, hogy az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatását tompítsa, és ezzel a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kiszámíthatóbbá tegye. Az árfolyamrögzítés 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig lesz biztosítva. Így az egyes devizák árfolyam-ingadozása nem lesz hatással a jelentősen csökkentett havi törlesztőrészletekre, így a devizakölcsönnel rendelkezők pénzügyi helyzete kiszámíthatóbb lesz.

Legfeljebb 60 hónapon keresztül a kedvezményt igénybe vevő adós svájci frank hitele törlesztő árfolyamát 180 forinton, az euróét 250 forinton, a jenét 2,5 forinton rögzítik, az árfolyamgát feletti rész pedig gyűjtőszámlára kerül, ám a havi törlesztőrészlet egy részét a hitelező és az állam átvállalja, így a hiteladós a 60 hónap alatt több százezer forintnyi kedvezményben részesül.

Az árfolyamrögzítés időszaka alatt a jelenlegi árfolyamszinteken számítotthoz képest a törlesztőrészlet svájci frank esetén 30 százalékkalkal, japán jen esetén 20 százalékkalkal, euró alapú hitelek esetén pedig közel 10 százalékkalkal lesz alacsonyabb.

A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja a bajba jutott devizahiteleseket, hogy éljenek az árfolyamgát adta lehetőségekkel.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) legfrissebb adatai szerint az idén október 31-ig 78 610 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások a rögzített árfolyamú törlesztést vállaló deviza alapú jelzáloghitelesek igénylése alapján.

A PSZÁF adatai szerint októberben 15 552 darab új szerződést kötöttek, ezzel a megkötött árfolyamgát szerződések összesített száma már meghaladta a 93 ezret.

A lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, vagyis az érintettek mintegy 20,7 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukcióba. A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya október végén 731 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes hitelállomány 23,7 százaléka.

A gyűjtőszámla-hitelesek eddig 2,304 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek - közölte a PSZÁF.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.