Pert vesztettek Léhmann ügyfelei
DEVIZAHITEL A bíróság álláspontja szerint számos alaki hibát és érdemi ellentmondást tartalmazott az a kereset, amelyet Léhmann György ügyvéd nyújtott be egy devizahiteles házaspár nevében a Fővárosi Törvényszékhez. A bíróság az ellentmondásosság mellett értelmezhetetlennek tartotta a keresetet, amely a kölcsönszerződés érvénytelenségét kívánta bizonyítani. Az elutasítás következménye, hogy a felperes házaspárnak kell viselnie a többszázezer forint perköltséget is. A felperesek keresetükben – egyebek mellett – kérték a szerződés bizonyos pontjainak semmissé nyilvánítását, mivel azok egyoldalú előnyt biztosítanak a bank számára. Az ítélet ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál lehet fellebbezni.


