BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További növekedés kell

Piaci részesedésének további növelését tervezi a Budapest Lízing Zrt. a vállalati piacon – nyilatkozta lapunknak Toldi Balázs ügyvezető igazgató. Úgy látja: a lízingpiac növekedése elsősorban az exportra termelő cégek teljesítményén múlik, a belső kereslet élénkülésére még várni kell.

– Hogyan értékeli a magyarországi lízingpiac elmúlt bő fél évét, és milyennek látja a piac kilátásait?

– A Budapest Lízing szempontjából érdekes vállalati lízingszektor – ahogy a közelmúltban megjelent féléves statisztikákból is kiderül – meglepően jól teljesített az elmúlt fél évben, ez a felvevő- és exportpiacok fellendülésével magyarázható. Az elmúlt két évben a hazai vállalkozások érthető módon visszafogták fejlesztéseiket, leginkább állagmegőrző beruházásokat hajtottak végre, és az exportpiacok fellendülése kellett ahhoz, hogy a most megfigyelhető természetes visszarendeződés meginduljon. Fontos látni ugyanakkor, hogy a belső piacon a helyzet változatlan,

vagyis nem indult meg a belső fogyasztás, ami a lízingpiac alakulására is jó hatással lehetne. Mindenesetre jó látni azt, hogy a lízingpiaci kihelyezések emelkedni kezdtek, és az első fél évben elérte a 20-25 százalékot a növekedés. Ami a kilátásokat illeti, ott már jóval bizonytalanabb a helyzet. A nyáron előtérbe került európai adósságválság, illetve az USA leminősítése ideges, hektikus kereskedést idézett elő a piacokon, amely közvetve bár, de a lízingpiacra is hatást gyakorol. A cégvezetők döntéseit ugyanis befolyásolják a piacról érkező hírek, és ha azt látják, hogy ideges a hangulat, akkor ők is bizonytalanná válnak, kivárnak. Így a jelenlegi helyzetben semmiképpen sem lehet nagyon nagy növekedésre számítani a lízingpiacon, személy szerint az elmúlt időszak teljesítményének megismétlésével már elégedett lennék 2011 és 2012-ben.

– A Budapest Lízing számára hogyan alakult ez az év?

– A Budapest Lízing célpiacának számító vállalati eszközlízingszegmens az elsődleges adatok alapján 42 százalékos növekedést mutat 2011 első negyedévében a 2010-es év azonos időszakához képest. Tavaly összesen 5 milliárd forint kihelyezést realizáltunk ebben a szektorban, míg az idén már az első negyedévben sikerült elérni ezt a volument. A tudatos növekedési stratégiának és szervezeti fejlesztéseknek köszönhetően a tavalyi évhez képest a piaci átlagot jóval felülmúlóan, közel 300 százalékkal nőtt a Budapest Lízing kihelyezése. Ezt elsősorban a fuvarozói és logisztikai szektorban elért sikereinknek köszönhetjük, amelyben több mint 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezünk. Az új kihelyezések volumene alapján a Budapest Lízing a harmadik legnagyobb szereplő a hazai piacon, az exportpiacokra termelő, elsősorban fuvarozó- és logisztikai vállalkozások finanszírozásában pedig piacvezetők vagyunk. Emellett az Európai Beruházási Alappal (EIF) történt együttműködés révén – amelynek köszönhetően társaságunknál júniustól elsőként és ingyenesen igényelhető EIF-garanciával pénzügyi lízingkonstrukció – további jelentős kihelyezésbővítéssel számolunk az elkövetkező időszakban. Ennek az együttműködésnek nagy előnye, hogy olyan vállalkozásokat is finanszírozhatunk, amelyeket eddig el kellett utasítanunk.

– Melyik az a szektor, amelyben a közeljövőben lehet fantázia?

– A Budapest Bank csoport számára kiemelt szegmenst jelentenek az agrárcégek, amelyek finanszírozásában mi is tevékeny részt kívánunk vállalni. A szektor szereplőinél elsősorban a mezőgép-finanszírozásnál juthatunk komoly szerephez. Ezt elősegíti, hogy jelenleg nem fut állami támogatás mellett elérhető program, így a lízing még inkább vonzó lehet a területen érdekelt vállalkozások számára. A mezőgazdaságban tevékenykedő cégek igényeihez igazodva a szezonális lízingdíjfizetés lehetőségét is kínáljuk a vállalkozásoknak.


– A lízing mint finanszírozási forma még eléggé háttérbe szorul Magyarországon. Mi ennek az oka?

– Valóban, a lízing még mindig nem tölt be akkora szerepet a hazai piacon, mint amekkorára hivatott. Bár az új finanszírozási volumen az utóbbi két negyedévben növekedett (ellentétben a vállalati hitelekével), a lejáró szerződések miatt a kihelyezett összeg még mindig zsugorodik. A lízing háttérbe szorulásának egyik oka, hogy még mindig sok tévhit él az ügyfelekben a konstrukcióval kapcsolatban. Így nem igaz, hogy a lízing drágább finanszírozási forma volna, mint a hitel, mint ahogy az sem, hogy bonyolultabb volna annál. A lízing a standard eszközbeszerzéseknél a legkedvezőbb megoldást jelenti, hiszen az adott eszköz a finanszírozó tulajdonában marad, és ez növeli a szolgáltató biztonságát, csökkentve ezáltal a kockázatait, így gyorsabb és elérhetőbb feltételeket tesz lehetővé az ügyfelek számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.