BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra sem spórolunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megdöbbentő a magyarok pesszimizmusa, megtakarítási hajlandóságuk hiánya – állapítja meg a Cetelem tegnap publikált felmérése. A Körkép 2010 szerint a romló gazdasági helyzetben sem vagyunk képesek visszafogni költekezésünket. A magyar megkérdezettek a kilátásaikat 3,1-re értékelik a tízes skálán, ez 0,2-del jobb ugyan a tavalyinál, de még így is egy teljes ponttal rosszabb a második legpesszimistább csehekénél. Az összetett fogyasztási-megtakarítási index szerint az európai lakosok közül honfitársaink hajlanak a legkevésbé a megtakarításra: e mutató értéke nálunk 76, míg az európai átlag 19 (az index értéke a fogyasztásukat növelni szándékozók százalékos arányának és a megtakarításaikat gyarapítók százalékos arányának különbségéből áll össze). Még rosszabb képet mutat az index dinamikája: míg európai átlagban ez az érték a 2008-as 43-ról csökkent 19-re, a magyarok esetében a romló gazdasági helyzet is 78-ról csak 76-ra tudta ezt módosítani. A magyar fogyasztási szándékot tükröző adatok sajátossága, hogy a mért költekezési tények nem támasztják őket alá: ezek tanúsága szerint ugyanis tavaly a magyarok lényegesen kevesebbet költöttek a felmérésben szereplő tartós fogyasztási cikkekre, mint ameny-nyit bevallottak. A megtakarítást illetően viszont a szándékok és a tények is rossz irányt mutatnak.

A Cetelem Körkép 2010 – mely a válságnak az európai fogyasztókra gyakorolt hatását helyezi vizsgálatának a középpontjába – összességében mérsékelt meglepetésekkel szolgál. Az európaiak a válság hatására kevesebbet szándékoznak költeni, egyszersmind többet szeretnének megtakarítani – megtakarítási hajlandóságuk átlagosan 28-ról 34 százalékra emelkedett, miközben a többet költeni szándékozók aránya 65-ről 53 százalékra csökkent. Vásárlásaik során az európaiak árérzékenyebbé váltak: az olcsóbb termék érdekében hajlandók eltekinteni számos kényelmi szemponttól – az áru agyusztálásából 81, a kiszolgáló személyzet nagyságából 49, még a választék szélességéből is 47 százalék engedne. A minőséget illetően azonban nem ismernek kompromisszumot – a rosszabbal csak 13 százalékuk lenne hajlandó megalkudni.

A Cetelem Körkép idei felmérésében külön kitér a válság nyomán tartósan átalakuló fogyasztói attitűdökre. Az európaiak ezek szerint bizonyosan tudatosabb fogyasztóként kerülnek ki a krízisből: ökológiai, etikai és egészségügyi elvárásaikat is határozottabban érvényesítik vásárlásaik során – ám jó hír: honfitársaink minden mért paraméter tekintetében az európai átlaghoz hasonlóan nyilatkoznak ilyen szándékaikról.


Stagnáló áruhitelek

Tavaly az áruhitelek teljes volumene a 3 ezer milliárd forintot némileg meghaladó szinten stabilizálódott, ez reálértéken mérve már érezhető csökkenést jelent – áll a Cetelem Körkép 2010 lakossági hitelállományról szóló fejezetében. Jól tükrözi ezt a kihelyezett új áruhitelek alakulása: a válság előttihez képest harmadára csökkent a volumenük. Rossz tendenciát mutat ugyanakkor a kreditkártyák hitelállománya: a válság előtti 300 milliárd forintos „overdraft” nagysága 2009-re lassan a 450 milliárd közelébe kúszott. VG




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.