Világgazdaság Online

"A jelenlegi helyzet rendkívül bizonytalan – Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a PortfoLion kockázatitőke-társaság elnök-vezérigazgatója–, a magánpénztárakban való maradás sem jó megoldás, mivel ezzel lemond a pénztártag az állami nyugdíjáról, de az állami rendszerbe történő visszalépés sem az, hiszen senki sem tudja, menynyi lesz az állami nyugdíj - emelte ki a pénzügyér a véleményvezérek és döntéshozók egymásra gyakorolt hatásáról tartott előadásában.

„Egyetlen megoldás van: az öngondoskodás” – közölte a szakember. Oszkó – aki maradt a magánnyugdíjpénztárban – lapunk kérdésére elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi állapot, miszerint a magán-nyugdíjpénztári tagok elveszítik az állami időskori ellátásra való jogosultságot, tartósan fennmaradjon. A konferencián részt vett Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke is. „Nem számoltam, teljes mértékben emocionális döntést hoztam, amikor a maradás mellett döntöttem. Azt utasítottam vissza, hogy úgy kelljen döntenem, hogy közben fegyvert tartanak a fejemhez. Önöknek viszont nem ezt tanácsolom” – mondta az elnök az egyik panelbeszélgetésen.

Oszkó Péter előadásában arról beszélt, mi lehetett az oka annak, hogy a válságra figyelmeztető szakemberek véleményét sokáig figyelmen kívül hagyták. 2007-ben is voltak olyan szakértők, akik figyelmeztettek a közelgő krízisre, ám véleményüket sem a kormányok, sem a döntéshozók nem vették igazán komolyan. A vezetők ugyanis jellemzően azokra a véleményekre figyeltek, amelyek az ő várakozásaikat tükrözték vissza, ezek pedig viszonylag optimisták voltak.

Fordulat ezen a téren a Lehman Brothers összeomlása után következett be. Addig a globális válság csak annyit jelentett, hogy a meggondolatlan hitelezők elvesztették a pénzüket. Ez pedig senkit sem zavart, amíg a betéteseknek nem esett bajuk.

A Lehman volt az első olyan bankház, amely a csődje után a teljes bankközi piacon visszafizetetlen hiteleket hagyott maga után. Ez az eset azonban megfordította a közvélekedést, és 2008 őszén már mindenki tízszer akkorának képzelte a válságot, mint amekkora valójában volt. Ennek következtében teljesen kiszáradt a bankközi piac is, mivel senki sem mert hitelezni senkinek – magyarázta Oszkó. Ekkor történt az is, hogy „ördögtől valónak” kezdtek bélyegezni bizonyos pénzügyi szolgáltatásokat, például az értékpapírosítással létrehozott strukturált termékeket. Ezt a nyugati világban népszerű terméket nem sokkal korábban Magyarországon is be akarták vezetni, 2008 tavaszán a Pénzügyminisztériumban is készülőben volt egy erről szóló jogszabály.

Közvetlenül a Lehman-csőd után a véleményvezérek Magyarországon még mindig azt hangoztatták, ezt a régiót nem érinti majd a válság. A térség gazdasága ugyanis nem olyan, mint az angolszász országoké, nem mentek fel az ingatlanárak, nem voltak subprime hitelek és toxikus értékpapírok sem. 2008 őszén mindenkit meglepett, amikor telibe kapta a válság a régiót, ezen belül Magyarországot. „Óriási pofonokat kellett ahhoz kapnia a régiónak, hogy a döntéshozók észrevegyék, recessziós veszély fenyeget, amelyre fel kell készülni” – mondta Oszkó, aki szerint a gazdasági vezetők azokat a véleményvezéreket követték, akik a várakozásaikat tükrözték vissza.

Hogy mennyire nem látták reálisan a helyzetet, azt jól mutatja, hogy a kormány 2008 őszén még adócsökkentő csomagot tervezett. Amikor viszont ősszel kiszáradt az állampapírpiac és a bankközi piacon sem volt hitel, a kormány a korábbi adócsökkentési csomagot kénytelen volt visszavonni. 2009 tavaszán érkezett el a totális bizonytalanság időszaka, akkor a véleményvezérek már csak azt találgatták, milyen betűre hasonlít majd a recesszió, és mennyi ideig tart. Voltak, akik a szigorúbb állami felügyeletben látták a megoldást, mások a liberálisabb piacgazdaság pártján álltak. A következő fontosabb esemény a pénzpiacokon tavaly tavasszal a görög válság volt, ekkorra a vélemények egységessé váltak: mindenki elismerte, a helyzet fenntarthatatlanná vált.