BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokból tanulhatnak pénzügyi tudatosságot a fiatalok

A kormány több mint 3 milliárd forintot áldozna a fiatalok pénzügyi tudatosságát növelő oktatási kompetenciák támogatására - áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A kormány összesen 3,1 milliárd forinttal támogatja az  OTP Fáy András Alapítványát, amelyet az a fiatalok pénzügyi tudatosságának növelésére fordít - áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]A kormány 3,1 milliárd forintot fordít a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelésére Fotó: AFP A kormány 3,1 milliárd forintot fordít a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelésére Fotó: AFP[/caption]A támogatás előre láthatóan három szakaszban jut majd el az alapítványhoz, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosít az alapítványnak. Ennek értelmében az első összeg (1,4 milliárd forint) idén júniusig, a második (922 millió forint) decemberig, míg az utolsó részlet a 2018-as költségvetés megtervezéséig kerül majd az alapítványhoz.

A fiatalok mellett egyébként a jövőben a felnőttek is részesülhetnek tudatosságra nevelésben, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja ugyanis együttműködési megállapodást kötött az ALDI Magyarország Bt.-vel, a CBA és a Príma áruházlánccal, a MediaMarkt áruházlánccal, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel és a TESCO-Global Árzházak Zrt.-vel a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése érdekében. Ennek során az áruházláncok és a jegybank az év egészében, illetve az egy-egy kiemelt időszakhoz kapcsolódó fogyasztóvédelmi kampányok során pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatókat tesznek elérhetővé az ország közel 800 kiskereskedelmi egységében, ezenkívül pedig táblákkal és plakáttokkal hívják fel a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.