BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mondd meg Ödönnek: messze a várakozások felett az Erste

Jelentősen az elvárt feletti eredménnyel zárta 2005-öt az Erste Bank Hungary Rt.: a hitelintézet már az első kilenc hónapban 14 milliárd forinthoz közelítő profitot ért el, 25 százalékos tőkearányos nyereség mellett – nyilatkozta lapunknak Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató. Az ez évi kilátásokat illetően az Erste Bank első embere optimista, számításaik szerint a lakossági hitelek piacán 20 százalék körüli növekedés várható.

A leginkább a Postabank-fúzió hatásairól szóló 2004 után tavaly igen gyors bővülést produkált az Erste Bank Hungary Rt., így teljesítménye mindkét évben jelentősen meghaladta az előzetesen elvártat – nyilatkozta lapunknak Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató. A hitelintézettől 2004-re nullszaldó körüli eredményt vártak, ám már akkor is több milliárd forintos adózott profitot és 10 százalék feletti tőkearányos nyereséget (ROE) produkált. A múlt évre vonatkozóan ugyanakkor már 15 százalék feletti ROE eléréséről szólt a terv, ezt szintén jelentős mértékben sikerült túlszárnyalni: már az első három negyedévben 13,7 milliárdos profitot termelt a bank, ez 25 százalékos – nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó – tőkearányos nyereséget jelent.
A Postabank-integráción – fejtette ki Kisbenedek Péter – a lehető leggyorsabban túl akart lenni a hitelintézet, ezért 2004-re – amikorra a feladatok többsége koncentrálódott – csak a piaci részesedések tartása lehetett reálisnak tűnő cél. Ebből következően 2005-nek viszont már a gyors növekedés időszakának kellett lennie: ez a törekvés is maradéktalanul érvényesült, hiszen az Erste Bank piaci súlya – főleg a második fél évtől – mind a lakossági, mind a vállalati területen érezhető növekedésnek indult. A konkrét számokra vonatkozóan: októberben az Erste a lakáshiteleknél 19 százalékot hozott el a teljes bankszektor által produkált nettó növekedésből, a fogyasztási hiteleknél 21, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél pedig 38 százalékot képviselt ez az arány. Megfordult a trend a betéteknél is, mind a lakossági, mind a vállalati oldalon.
Bár a Magyar Postával folytatott együttműködést – mutatott rá az elnök-vezérigazgató – sokan kétséggel fogadták, az beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Emlékeztetett: már 250 postahivatalban van kinn a komplett banki informatikai rendszer, és 2006 első felére már 320 egységet elérnek. A postai jelenlét az értékesítési adatokon is komoly mértékben meglátszik: a postákon forgalmazott befektetési alapok mennyisége már a tízmilliárd forintot is elérte, és nagyon keresett a Posta Személyi Kölcsön néven futó konstrukció is.
Az Origo Klikkbank indulásával – jelentette ki Kisbenedek Péter – megvalósult a három brandes stratégia: a fiókok, az internet és a Magyar Posta hálózata egyaránt támogatja az értékesítést. A több értékesítési csatorna képes kiváltani a fiókhálózat fejlesztéséből adódó költségproblémákat is, hiszen például a postákon keresztül a bank kisebb településekre is eljuthat anélkül, hogy ott drága beruházásokat kellene végrehajtania. Ezzel együtt a bank nyit újabb fiókokat, ám ebből a szempontból elsősorban a nagyobb városok lehetnek érintettek.
A lakossági üzletágban az elnök-vezérigazgató szerint az ingatlanalapú hitelezés jelentheti a húzóerőt a közeljövőben. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a szeptemberben indult hitelkártya is, amelyből az első négy hónapban 14-15 ezret sikerült eladni. (Az értékesítés felfutásában jelentős szerepe volt a direkt marketingnek: a 70-80 ezer kiküldött levél nyomán 10,5 százalékos szerződéskötési arányt regisztráltak.) Betéti oldalon egyrészt a strukturált betétek, másrészt a befektetési alapokhoz kötött konstrukciók kerülhetnek előtérbe.
A vállalati üzletágban az Erste elsősorban a középvállalatokra koncentrál, ám hangsúlyos szerep jut az önkormányzati és az ingatlanprojekteknek is. A kisvállalkozásoknál a sztenderdizáltabb termékek felé mozdult el a bank, amelyek egyebek mellett gyors elbírálást biztosítanak az ügyfeleknek. Ami a leánycégeket illeti: az Erste Bank Befektetési Rt.-n belül az alapkezelő igen komoly teljesítményt ért el, piaci részesedése tíz százalék körül mozog. A lízingcég a piaci részesedésre vonatkozó tervek tartása mellett az elvárt eredményt is hozni tudta, az ágazat kapcsán gyakran emlegetett kockázati költségek növekedése nem érezhető a társaságnál. A cég – tette hozzá Kisbenedek Péter – húsz százalékkal járult hozzá a konszolidált eredményhez.
Ami 2006 kilátásait illeti: nem számít arra, hogy komoly viszszaesés következne be a banki piacon, nincsenek krízishelyzetre utaló jelek. A több irányból érkező pesszimista nyilatkozatok ellenére 2005-ben 25 százalékkal bővült a lakossági hitelek piaca, és számításaik szerint 2006 is legalább húsz százalék körüli növekedést hozhat. (BM)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.