Világgazdaság Online

Míg külföldön szinte mindenütt a tőkefedezeti pillér erősítését célozzák, nálunk az elmúlt hetek kormánydöntései egyértelműen az államosítás felé mutatnak, amelyek néhány évig biztosan javítanak a makrogazdasági mutatókon, hosszú távon azonban beláthatatlan következményei lehetnek. Megnéztük a mostani fiataloknak lesz-e állami nyugdíjuk, s milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az öngondoskodáshoz.

A mostani – három, idén még négy – pillérből álló nyugdíjrendszer 1998 január elsején indult útjára. Az első pillér az állam által folyósított nyugdíj, a második pillért a magán-nyugdíjbiztosítási ág, a harmadik pillért az önkéntes nyugdíjpénztári ág képezi, melyek tőkefedezeti magán-nyugdíjbiztosítások. 1998 január elsejétől a 42 évnél fiatalabbak léphettek át az állami nyugdíjrendszerből a kötelező magánpénztári rendszerbe, állami nyugdíjuk 25 százalékáról lemondva, a pályakezdők pedig automatikusan az új rendszerbe kerültek, kötelezően kell magánnyugdíj-pénztárat választaniuk.

Míg az első pillér nem csak öregségi nyugdíjat tartalmaz (rokkantsági és özvegyi például), míg a második és harmadik pillér jelenlegi formájában tisztán öregségi ellátást biztosít. A rendszerben a mostani dolgozók járulékaiból finanszírozzák a nyugdíjasok ellátását: számszerűen 7 millió főre 3 millió nyugdíjas jut. Ha a rendszer változatlanul marad, márpedig a kormány mostani lépései inkább az állami nyugdíjrendszer előnyére akarják felhívni a figyelmet, kutatások bizonyítják: a mostani fiataloknak már nem sok állami nyugdíj jut.

A független szakértőkből – egyebek mellett az MTA, Tárki munkatársaiból – álló Nyugdíj és Időskor Kerekasztal folyamatosan vizsgálja a nyugdíjrendszereket és megoldásokat. A 2007 és 2009 között végzett tevékenységükről szóló jelentésükben két alternatívát vázoltak fel arra az esetre, ha hosszú távon (2050) csak az állami nyugdíj marad fenn, tőkésített pillér társadalombiztosítási pillérhez viszonyított szerepe csökken. A jelentésben szó szerint úgy fogalmaznak, ha ezek a lehetőségek valósulnak meg „minden nyugdíjas korúnak, járulékfizetéstől függetlenül, jár egy akkora mértékű alapszolgáltatás, amely megvédi az „éhenhalástól”, de csak a rendes korhatárnál néhány évvel később. Ezt mai értéken 30-40 ezer forint körüli szinten kalibráltuk – ezáltal a nulladik pillér mintegy 20-30 százalék relatív nyugdíjat biztosítana önmagában, a mai (2009-es paramétermódosításokat követő) átlagos 65-70 százalékos szinthez képest. Az alapnyugdíj forrását nem a nyugdíjjárulékok, hanem általános adóbevételek jelentik, azaz kevésbé terhelik közvetlenül az élőmunkát” – áll a jelentésben.

Hosszú távon mindenképpen tehermentesíteni kell az állami nyugdíjrendszert, hiszen  két-három évtizeden belül már nem lesz képes olyan színvonalú nyugdíjat biztosítani, amely szociálisan elfogadható lenne – állítja Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. A magyarok öngondoskodási hajlandósága rendkívül alacsony, amelyet az állam kedvezményekkel ösztönözhet. A nemzetközi tapasztalat mindenütt ebbe az irányba mutat: a takarékoskodók  a  saját nevükön vezetett számlán tesznek félre,  ezzel tudják majd kiegészíteni az állam  által folyósított, az aktuális járulékbevételekből finanszírozott  nyugdíjat. Az állami rendszerben egyre kevesebb dolgozónak egyre több nyugdíjast kell  eltartania, ami  hosszú távon a  havi nyugdíjak  fokozatos értékvesztését eredményezheti .

Gál Róbert, a Tárki kutatója arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok nem használták ki elmúlt 15 év lehetőségeit: a rendszerváltás utáni felzárkózás miatt gyorsan nőtt a GDP, s az úgynevezett Ratkó-korszak szülöttei, s azok unokái egyaránt a munkaerőpiacon voltak. Az 1949 és 1953 között születtek azonban néhány éven belül nyugdíjba mennek, a Ratkó-unokák gyermekvállalási kedve negatív képet mutat, s mivel utódaik nem lesznek képesek eltartani őket, saját fogyasztásuk rovására kell tőkét felhalmozniuk a jövőben.

Az elmúlt időszakban sok kritika érte a magánnyugdíj-pénztárakat alacsony hozamaik miatt. Selmeczi Gabriella, az Orbán-kormány nyugdíjvédelmi biztosa az index.hu-nak adott interjúja szerint az 1998-ban életbe lépett reform az embereket egy olyan rendszerbe küldte be, ami nem működik jól, magas a működési költsége és a vagyonkezelés díja, ráadásul kockázatos is. A kasszák azonban a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint 2008-as veszteségeiket alaposan ledolgozták, s több nyereséget értek el, mint a befizetett tagdíjak összege. Az 54 nyugdíjpénztári portfólió 48 éves hozamát tekintve jóval többet hozott a bankbetétek kamatánál. Arról nem is beszélve, hogy a pénztárak 2009 végén befektetéseik 48 százalékát állampapírban tartották.

"Éppen ezért volt  fontos lépés a magánnyugdíjpénztári rendszer  felállítása ” – teszi hozzá Forián-Szabó Gergely. A magyar lakosság  a jelenbeli fogyasztása terhére önkéntesen nem szívesen tesz félre, viszont ha az állami szabályozás ebbe az irányba tereli az embereket, akkor valós megtakarításokat halmoznak fel a nyugdíjas éveikre.

A közhiedelemmel ellentétben – a magánnyugdíj-pénztárakhoz hasonlóan – az önkéntes kasszák is jól gazdálkodtak a befizetők pénzével: a 63 önkéntes nyugdíjpénztár vagyona 803,86 milliárd forintot tesz ki, amely tekintélyes növekedés a 2008-as 716,99 milliárd forinthoz képest.

Az előrelátók rendelkezésére idén még több – adókedvezménnyel igénybe vehető – lehetőség áll. Az egyik, az önkéntes nyugdíjpénztár, amelyre a rendszer második pillérének meggyengülése után esetleg nagyobb szerep hárul – vélik a szakemberek. A pénztárakban - a kötelező magánnyugdíj-pénztárhoz hasonlóan – a tagok saját számlájukra gyűjtenek, amit az intézmények különböző portfóliójú befektetési alapokba helyezi el. Jelenleg még a tagok befizetései után az összeg 30 százalékát személyi jövedelemadójukból (szja) leírhatják, ez azonban – a kormány néhány hónapja hozott törvénytervezete szerint – jövőre már csak 20 százalékra csökken.

Hasonló jövő vár a nyugdíjrendszer negyedik pillérjeként emlegetett nyugdíj-előtakarékossági számlákra (nyesz) is. A tulajdonosok a számlára befizetett összeg után - szemben az idei 30 helyett – 20 százalék szja igényelhető majd vissza. Horváth István, a K&H Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint a változtatás miatt nem lesz kevésbé népszerű megtakarítási forma. A nyesz-en félretett összeghez kizárólag a nyugdíjba vonulás után lehet hozzáférni, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosoknak hosszú ideig kell mellőzniük az ezen félretett összeget. Ezt sokan nem engedhetik meg maguknak. A nyugdíjrendszer második pillérjének meggyengülésével ezért nem várható, hogy milliók fognak nyesz-t, valamint tartós befektetési számlát (tbsz) nyitni – mondja Horváth István,- de több tízezres nagyságrendet biztosan eléri a számlatulajdonosok száma jövőre.

A nyugdíj-előtakarékosságot ösztönző nyesz 2006 januárja óta nyitható. A nyesz tulajdonosok szabadon rendelkezhetnek arról, hogy az általuk befizetett összeget milyen értékpapírba – részvénybe, kötvénybe, vagy befektetési jegybe – fektessék. A befizetések összegét elő-takarékossági támogatás is növelheti. A jelenlegi szabályok szerint a befizetett összeg 30 – jövőre a törvénytervezet szerint már csak 20 – százaléka, maximum igényelhető vissza az szja-ból. Ahhoz, hogy valaki maximálisan ki tudja használni ezt a lehetőséget idén 330 ezer forintot kellett egy esztendő alatt befizetnie a számlára, jövőre ez már 500 ezer forintra emelkedik.

A tbsz idén indult hosszú távú befektetési forma, amely a legtöbb banknál nyitható, s szintén hosszabb távú elkötelezettséget jelent. Tartós befektetési szerződéssel kétféle számla nyitható: az egyiken lekötött forintbetét helyezhető el, míg a másikon forint alapú értékpapír típusú befektetések - például részvény, befektetési jegy, kötvény - tarthatóak. A két számlatípus között nincs átjárhatóság, tehát vagy értékpapírok, vagy betétek lehetnek a számlán a nyilvántartott megtakarítások. Ha valaki a pénzbefizetést követő harmadik év elteltével szeretné felvenni a pénzét – a jelenlegi törvénytervezet szerint 3 év után 10 százalékos kamatadót kell fizetnie (ám ekkor minimum 25 ezer forintot kell a számlán hagynia, amely így tovább él), öt év eltelte után pedig adómentesen lehet hozzájutni a számlán elért kamathoz és árfolyamnyereséghez.

Amennyiben a számlát a harmadik év letelte előtt megszüntetik, úgy a szokásos 20 százalékkal adózik a kamat és az elért árfolyamnyereség. A nyitás után a befektető a számlán lévő megtakarításait tetszőlegesen átrendezheti az egyes befektetési eszközök között. Korlátot jelenthet, hogy számlanyitáskor legalább 25 ezer forintot kell elhelyezni, és egy befektető egy évben befektetési szolgáltatóként legfeljebb egy tbsz-t nyithat.

A piaci szereplők tehát egyet értenek abban, hogy szükség van a lakosság hosszú távú befektetésére, amelyre ma több lehetőség is adott. Azt, hogy ki mekkora kockázatot vállal, mindenki saját maga dönti el, hiszen a portfóliók lehetőségei ismertek, akinek például fontos az állami garancia, állampapírt is vásárolhat. Az öregedő társadalmak és az államadósságok emelkedése miatt a nyugdíjaknak azonban a mostaninál erősebb tőkefedezetre kell támaszkodniuk. Egyre általánosabb az a vélemény, hogy a világon a nyugdíjrendszerek akkor választják a legjobb megoldást, ha a kockázatok terítése érdekében a fenntartható állami pillért erős tőkefedezeti pillérrel kombinálják.

Ennek a mostani magyar kormányzati lépések teljesen szembefordulnak. A magánnyugdíj-pénztári kifizetések visszatartása rövid távon javít a mutatókon, a rendszer azonban komoly átalakítás nélkül hosszú távon óriási terhet ró majd az állami költségvetésre, a lakosságnak pedig szociálisan elfogadhatatlan nyugdíjat vetít előre.