A gyér kínálat állhatja útját az NFA-nak
Elvben a rendelkezésre álló 4 milliárd forint átlagos minőségű termőföldeket figyelembe véve hozzávetőleg 4 ezer hektár vásárlására lenne elegendő, amely jelentősen meghaladja a tavalyi 700 hektáros mennyiséget. Az ilyen termőföldek ugyanis egymillió forintba kerülnek hektáronként, míg a rosszabb földek félmilliót, a jobbak akár 1,5 milliót is érnek. Minőségtől és elhelyezkedéstől függetlenül azonban ezektől az áraktól jelentős eltérések is lehetnek. Valószínű azonban, hogy ténylegesen nem tud majd az NFA ezer hektárnál többet vásárolni.
„A szervezet arra törekszik, hogy önálló tulajdonú földeknél érvényesítse az elővásárlási jogát, a résztulajdonok vásárlását pedig kerülje” – mondta el lapunknak Raskó György. Az agrárközgazdász hozzátette: „az osztatlan közös tulajdonok esetén egy hektár alatti résztulajdonokat vehetne csupán, itt azonban a többi tulajdonos korlátozhatná jogait. Az egy tulajdonossal rendelkező földekből viszont csak nagyon korlátozott a kínálat” – tette hozzá.


