BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres Altera-jegyzés

Több mint 200 ezer törzsrészvény értékesítésével sikeresen zárult az Altera Vagyonkezelő Nyrt. március 4–22. között lezajlott nyilvános kibocsátási eljárása – közölte a társaság. Az új törzsrészvények nyilvános forgalomba hozatala múlt hét péntekig zajlott le. A kiemelt piaci érdeklődést jelzi, hogy az ezer forint névértékű részvényekből 204 344 darabot jegyeztek a befektetők, így a nyilvános kibocsátás végére az Altera saját tőkéje megközelítőleg 650 millió forintra emelkedett.

Az eredményesen zárult kibocsátási eljárás után várhatóan május első felében indul az Altera részvények kereskedése a Budapesti Értéktőzsde „B” kategóriájában, így egy év után új cég jelenik meg a parketten. „Ez a kibocsátás is megmutatta, hogy jelentős igény mutatkozik a magyar lakosság körében is az új, innovatív befektetési megoldásokra, hiszen a jegyzéssel rengetegen szavaztak nekünk bizalmat. Ez egyben azt is jelzi, hogy helyes az elképzelésünk, hogy a válság új lehetőségeket teremt, amelyek új távlatokat nyitnak meg a befektetők előtt” – mondta el Szabó Barnabás, az Altera Vagyonkezelő igazgatóságának elnöke. Az Altera befektetéseinek teljesítménye a működés megkezdése óta eltelt egy évben pozitívan alakult, a vállalat tavaly nyereséggel zárt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.