BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További egy évig lehet fizetni a régi húszezer forintosokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több időt hagy az MNB arra, hogy az emberek becseréljék a régi húszezreseket. Ugyan gyorsan terjednek az új bankjegyek, sokan tartják megtakarításukat a legnagyobb címletben.

Nem kell aggódniuk azoknak, akiknek a pénztárcájában régi típusú húszezres marad jövőre is, és azoknak sem, akik megtakarításaikat ebben a bankjegycímletben tartják, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem vonja be az idei év végével ezt a címletet.

Pataki Tibor, az MNB Készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta, hogy a húszezresek cseréje tavaly decemberben, a tízezreseké egy évvel korábban indult, és ugyan kifejezetten gyorsan terjednek az új bankjegyek, egyelőre a régiek is használatban maradnak. A régi húszezresek bevonására rendelkezésre álló időt egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbította az MNB. A tízezer forintosok esetében még nincs kitűzött határidő, erre a jegybank majd 2018-ban – a teljes bankjegycsere után – tér vissza.

A legfrissebb adatok szerint a húszezreseknek a 83 százaléka, a tízezresek esetében ötből négy már új bankjegy – mutatott rá Pataki Tibor. Az igazgató kiemelte: habár a csere jó ütemben halad, a 20 000 forintos címletnek a többi – a napi várlások során gyakrabban használt kisebb értékű – címlettől eltérő szerepe is van, sokan tartják kisebb-nagyobb megtakarításaikat készpénzben, jellemzően a legmagasabb címletben. A még a lakosságnál lévő közel 20 millió darab 20 000 forintos arányát tekintve ugyan nem, értéke szerint azonban jelentős. A jegybank a bevonási határidő módosításával további egy évet biztosít arra, hogy ki-ki szándéka szerint, akár természetes úton, azaz vásárlások során, akár újra cserélés útján válhasson meg régi bankjegyeitől.


Pataki Tibor hangsúlyozta, hogy ha valaki a régi húszezresét a meghosszabbított időpontig, 2017. december 31-ig sem cseréli be, akkor sem éri semmilyen hátrány emiatt. „A régi bankjegyek forgalomból történő bevonása nem jelenti azok értékvesztését, csak azt, hogy a hétköznapi fizetéseink során már nem használhatjuk fel a bankjegyet. A bevonási határidőt követően is bőséges idő áll mindenki rendelkezésére, hiszen három évig a hitelintézeteknél, postahivatalokban, takarékszövetkezetekben is be lehet cserélni a régi húszezrest újra, névértéken, költség felszámítása nélkül” – hangsúlyozta az igazgató. Az MNB pedig a bevonási határidő után még 20 évig, vagyis 2037 végéig cseréli a régi húszezres címleteket szintén névértéken, költségmentesen.

A bankjegycsere folytatásaként novemberben az MNB elnökének rendeletével jogi értelemben törvényes fizetőeszközzé váltak az új kétezresek és ötezresek. A vásárlásaink során egyelőre még nem találkozhatunk ezekkel a bankjegyekkel, erre jövő év március 1-jétől kerülhet majd sor – emelte ki Pataki Tibor. Az addig hátra lévő körülbelül 3 hónap azzal telik, hogy az automatákat, pénzfeldolgozó gépeket üzemeltetők a jegybank technológiai támogatásával felkészítsék gépeiket az új címletek fogadására. A két címlet kibocsátására egyszerre kerül majd sor. A 2000 és az 5000 forintos bankjegyek darabszámukat tekintve legkisebb aránnyal vannak jelen a készpénzforgalomban. Ez egyrészt lehetővé, a gépek, automaták átállításából adódó terhek csökkentése pedig célszerűvé teszi e két címlet kibocsátásának azonos időpontra való időzítését.

A hat jelenlegi címletre kiterjedő bankjegycsere 2018-ban fejeződik majd be. Jövőre az ezresek, azután pedig az 500 forintosok következnek. Pataki Tibor lapunk felvetésére hangsúlyozta: új, a jelenlegiektől eltérő címletek bevezetést nem tervezik, a készpénzforgalmi igények figyelembe vételével nem indokolt, hogy legyen a húszezresnél nagyobb címlet.

Arra a kérdésünkre, hogy mekkora többletköltséget jelent a program elmondta, hogy e tekintetben is minden a tervek szerint alakul, a csere egyszeri, 4-5 milliárdos többletköltséggel jár. Fontos azonban látni, hogy amennyiben nem kerülne sor a korszerűbb bankjegyek kibocsátásával bankjegycserére, akkor is jelentkeznének a Jegybanknak kibocsátással kapcsolatos ráfordításai, hiszen a természetes elhasználódás (évente körülbelül 40-60 millió darab elhasználódott bankjegy cseréjére kerül sor) miatti pótlás, valamint a forgalmi igények utóbbi években folyamatos, évente 10-15 százalék közötti bővülése miatt minden évben szükség van az egyes címletek újra gyártására – tette hozzá.

Pataki Tibor hozzátette, sokan úgy gondolják, hogy főként a hamisítások miatt kell fejleszteni a bankjegyeket. Ez 20-30 évvel ezelőtt még nagyrészt helytálló volt, napjainkban azonban – e mellett – egyre inkább előtérbe kerül a műszaki szempontok szerinti avulás megelőzése is.

A műszaki fejlődés miatt szükséges a megújulás

Az eddig használt bankjegyek korszerűsítést célzó cseréjét 2014-ben kezdte meg a jegybank, amit az tett szükségessé, hogy a sorozat egyes címletei már közel 20 évesek – mondta Pataki Tibor. Az MNB igazgatója kiemelte: a jelentős mértékben automatizált készpénzforgalmi környezet folyamatosan, egyre összetettebb műszaki igényeket támaszt a bankjegyekkel szemben, melyeknek való megfelelés elkerülhetetlenné teszi a jegybankok számára az ezzel összhangban szükségessé váló korszerűsítések időben történő végrehajtását.


A bevonási határidőt követően is bőséges idő áll mindenki rendelkezésére. Fotó:MW -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.