E-Star: büntetés és történelmi mélypont a tőzsdén
Az Equilor elemzésében megjegyzi: a jelenlegi helyzetben sokkal inkább az új projektek hiánya és a likviditási kérdés számít kiemelt jelentőségűnek. A társaság részvényeinek megítélését nagyban segítené a lengyel hitel folyósítása, illetve az, ha rendeznék tartozásukat a magyarországi önkormányzatok, ez érdemben jelentene előrelépést új, profittermelő projektek felé.
A cég likviditási helyzetével kapcsolatos aggodalmak miatt egyre mélyebbre kerül a részvény árfolyama, tegnap történelmi mélypontra süllyedve napközben már 532 forintért cserélt gazdát az E-Star részvénye, de a nap jelentős részében is 5-6 százalékos mínuszban, egyéves minimuma környékén, 560 forint közelében járt az előző napi 590 forintos záró ára után. A cég papírja így alig több mint 5 százalékát érik az egy évvel korábbi szintnek, akkor 10 410 forintot kellett adni egy E-Star-részvényért.
A pesszimizmus az önkormányzati projektekkel kapcsolatos bizonytalanságokkal magyarázható: a cég a közelmúltban több projektjét is felülvizsgálta, majd néhány esetben a szerződések felbontása mellett döntött Romániában és Magyarországon is.


