BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezekbe a bankokba kell majd sok pénzt pumpálni

Az olasz UniCredit, a német Deutsche Bank és a francia BNP Paribas minden valószínűség szerint azon európai nagybankok között lesz, amelyek jelentősebb pótlólagos tőkére lesznek utalva, hogy megfeleljenek az új, korábbinál szigorúbb tőketartalékolási kötelezettségeknek - vélik elemzők.

Az egész német bankrendszert tekintve a német bankszövetség elnöke szolgált számokkal, aki szerint a német bankoknak 5,5 milliárd euróra lenne szükségük. A francia központi bank kormányzója úgy véli, hogy a francia bankok tőkepótlási igénye kevesebb mint 10 milliárd euró lehet.

Ugyanakkor elemzők szerint a brit, a svájci és a skandináv bankok viszonylag jó helyzetben vannak, mivel kevésbé vannak kitéve az Európai Unió perifériáján lévő országoknak, ezért kevésbé fenyegeti őket az adósságleírás veszélye, és tőkebázisuk is erőteljes.

Bár a hétvégi európai csúcstalálkozón az unió vezetői egy lépéssel közelebb kerültek az európai bankok feltőkésítéséhez szükséges pénzügyi keret meghatározásához, a konkrét stratégia jóváhagyása még várat magára. Azok a bankok - becslések szerint mintegy 90 - , amelyek a görög adósság miatt bajba kerülhetnek, európai szinten mintegy 108 milliárd eurós feltőkésítésre számíthatnak, ha pecsét kerül a megállapodásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.