Már 250 ezer munkavállaló rendelkezik SZÉP kártyával, ezért egyre sürgetőbb, hogy a három kibocsátó bank kölcsönösen megállapodjon egymással az új cafeteriaeszköz elfogadásáról saját elektronikus termináljukon. A legnagyobb piaci részesedéssel, 6000 elfogadóhellyel az OTP büszkélkedhet, de egyelőre csak a K&H Bankkal sikerült egyezségre jutnia, az MKB-val még folynak a tavaly szeptemberben megkezdett tárgyalások. A K&H szerint eleve problémát jelent, hogy a bankkártya-elfogadó POS terminálok technikai fejlesztések nélkül nem alkalmasak a plasztikkártya elfogadására. „Bízunk benne, hogy mihamarabb a kártyatulajdonosok is érzékelik majd a változásokat” – közölte lapunkkal az OTP.
A vonatkozó kormányrendelet a pénzintézetek közötti megállapodásra nem rögzített határidőt, pedig egy hosszú vita a munkavállalókon kívül az elfogadóhelyek számára is kellemetlen. Eddig a turizmus területéről érkeztek olyan panaszok, hogy a terminálmizéria jelenleg már problémát jelent a hoteleknek és az éttermeknek.