BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánnyugdíj: hamarosan indulhat a járadékfizetés a Horizontnál

Már csak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyére vár a Horizont Magánnyugdíjpénztár, hogy elkezdje a járadékfizetést a nyugdíjba vonult tagoknak.

Persze csak azoknak, akik a nyugdíjkorhatár betöltése után a kétpilléres rendszert választják. A 136 érintett ugyanis dönthet úgy is, hogy visszatér az egypilléres állami rendszerbe. Ebben az esetben a megtakarítása infláció fölötti hozamát, illetve a tagdíj-kiegészítéseket megtarthatja, a többi pénz visszakerül az állami rendszerbe, cserébe a volt pénztártag százszázalékos állami nyugdíjat kap majd.

A kétpilléres rendszerben maradva nem jár teljes állami nyugdíj, a 2010 novemberéig elért szolgálati idő után 75 százalékos, az azt követőre pedig 100 százalékos járadékot számítanak. Ezt a pénztárból kapott járadék egészíti majd ki. A Horizontnál ez átlagosan havi 20 ezer forint lesz, ennyi jön ki a nyugdíjas tagok átlag 5,5 millió forintos egyenlegéből. Ez végül is nem annyira rossz ahhoz képest, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerbe munkáltatóktól származó befizetések csupán 13 éven át, 1998 és 2010 között érkeztek.

Akkor is jól járhatnak a pénztártagok, ha az egypilléres rendszer mellett döntenek. Az elmúlt években az infláció alacsony, sőt nemritkán negatív volt, a portfóliók emiatt jelentős reálhozamot termeltek. Egy-egy pénztártag megtakarításainak akár a negyede-harmada is reálhozam lehet most, vagyis a nyugdíjasok az egypilléres rendszerbe visszatérve átlagosan valószínűleg hét számjegyű visszatérítésre számíthatnak.

A Horizontnak egyébként nehéz feltételeket kellett teljesítenie ahhoz, hogy járadékot folyósíthasson. A szolgáltatás megkezdéséhez – a jogszabályi előírások miatt – több mint 160 millió forintos tartalékot kellett képeznie a működési tartalékból, ráadásul ez az összeg évről évre nő. Ezt a pénztár úgy oldotta meg, hogy levont a tagok egyenlegéből egy ezreléket – erre a tavalyi év közepén életbe lépett törvénymódosítás adott lehetőséget.
Ahhoz, hogy a pénztár folyósítani tudja a járadékot, és egyáltalán fennmaradjon, arra is szükség van, hogy a megmaradó tagság legalább 70 százaléka rendszeresen fizesse a tagdíjat.

Az idén egyelőre még csupán 25 százalékon áll a 38 ezres taglétszámú Horizont számlálója, működési támogatást pedig csak a tagok 15 százaléka fizetett. A többi pénztár is komolyan kampányol, hogy rávegye a tagokat a díjfizetésre. A Budapest tavaly ilyenkor már elérte a 70 százalékos arányt, az idén viszont ezt még nem írta ki a honlapjára. Az MKB januárban 72 százalékot teljesített – ami 4 százalékponttal alacsonyabb a decemberinél –, és a Szövetségnél is meglett januárra a 70 százalék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.