BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon erős negyedévet zárt a K&H bankcsoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kilenc hónap alatt 16,2 milliárd forintos adózott eredményt ért el a K&H bankcsoport – közölte a pénzügyi szolgáltató tegnapi sajtótájékoztatóján Hendrik Scheerlinck vezérigazgató. Ez az összeg több mint 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és különösen az utolsó negyedév erős teljesítményének köszönhető. A harmadik negyedévben ugyanis a pénzügyi csoport 9,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el, ami kiemelkedőnek számít, igaz, ebben egy egyedik, mintegy 2 milliárd forintos tétel is szerepet játszott.

A banknál mind a hitel-, mind a betétállomány növekedett a július és szeptember közötti időszakban. A hitelállomány 42 milliárd forinttal 1439 milliárdra, a betétállomány 90 milliárddal 1834 milliárdra hízott.

A bank piaci részesedése a hitelezési szegmensben jelenleg 8,6, a megtakarításiban 10,5 százalékos. Scheerlinck kiemelte: a bank tőke- és likviditási helyzete is stabil, a tőkemegfelelési mutató 12,9 százalékos, a hitel/betét arány pedig mindössze 57,9 százalékos. A csoporthoz tartozó biztosító is megfelelően tőkésített, a szolvencia-mutatója 185 százalékosra emelkedett a tavalyi 171 százalékról.

A devizahiteleseket segítő programokról szólva Scheerlinck elmondta: a banki fizetéskönnyítő programokban a jogosult állomány 19,5 százaléka vett részt, ez több mint 12 ezer adóst és 109 milliárd forintnyi hitelt jelent.

Az árfolyamgátban eddig 42,7 százalékos a részvételi arány, csaknem 23 ezer adós került be a védőernyő alá összesen 154 milliárd forintnyi hitellel. A vezérigazgató arra számít, a konstrukció kiszélesítésével 60 százalékosra nőhet az árfolyamgátba kerülők aránya. A lakossági hitelportfólió egyébként sokat romlott a banknál, 19,6 százalékon áll a bedőlt hitelek aránya, ami egyrészt morális okokra, másrészt az átstrukturált hitelek ismételt bedőlésére vezethető vissza. Szintén tegnapi fejlemény, hogy a K&H anyacége, a KBC igazgatóságába megválasztották Király Júliát, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnökét. Király Júlia Dirk Heremanst váltja a belga bank vezetőségében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.