BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezér az UniCredit élén

Federico Ghizzoni kinevezése feloldhatja az olasz és a nemzetközi befektetők között feszülő ellentétet

Kilenc nappal a legendás bankvezér, Alessandro Profumo hirtelen távozása után az UniCredit igazgatósága a bank korábbi kelet-közép-európai régiós igazgatóhelyettesét, Federico Ghizzonit nevezte ki vezérigazgatónak. A csütörtök esti bejelentés hatására a cég részvényeinek árfolyama a pénteki kereskedésben több mint 2 százalékot zuhant a milánói tőzsdén.

Az új vezér – aki az UniCreditnél töltött 30 éves munkaviszonya alatt dolgozott többek között Londonban, Szingapúrban, Török- és Lengyelországban is, valamint 2007 óta a kelet-közép-európai régió vezetője volt – mielőbbi kinevezését az olasz jegybank és a részvényesek egyaránt sürgették. A legnagyobb itáliai bank közleménye szerint Ghizzoni volt a legmegfelelőbb jelölt a pozícióra, hiszen minden elvárásnak eleget tett: amellett, hogy rendkívül jól ismeri az UniCreditet, kitűnő vezetői képességekkel rendelkezik, és van tapasztalata a nemzetközi pénzügyek területén.

„Federico szoros és hosszú távú kapcsolatokat épített ki a törvényhozókkal, a szabályozó szervekkel, a hazai szervezetekkel és a piaci szereplőkkel, így ő volt a legmegfelelőbb jelölt a pozícióra” – nyilatkozta Dieter Rampl, az UniCredit elnöke. Hozzátette: az új vezérigazgató továbbra is folytatja Profumo expanziós politikáját azért, hogy az UniCredit nemzeti és nemzetközi viszonylatban is piacvezető szerepet tölthessen be.

A Bloomberg információi szerint a Dieter Rampl vezette igazgatóság és az új vezérigazgató a következő hetekben dolgozza ki azt az optimális irányítási struktúrát a bank számára, amelyben a korábbi szerkezet mellett a bank vezetése létrehoz egy általános vezetői pozíciót is. Emellett a felső vezetési struktúra is jelentős változásokon mehet keresztül: a jövőben Sergio Ermotti és Roberto Nicastro vezérigazgató-helyettesek lehetnek azok, akik az újonnan megalakítandó pozíciókat betölthetik – tudta meg a Financial Times.

A lehetséges vezérigazgatójelöltek között volt még Andrea Orcel, a Bank of America nemzetközi pénzügyekért felelős vezérigazgatója, valamint a már említett Roberto Nicastro is, aki jelenleg a lakossági üzletág vezetője. A Bloomberg elemzői szerint az olasz igazgatóhelyettes, Nicastro kinevezése tovább szította volna az olasz takarékpénztári alapítványok és a nemzetközi részvényesek közötti konfliktust, míg Ghizzoni kinevezésével konszolidálódhat a helyzet.

Mint ismeretes, Profumónak azért kellett távoznia az UniCredit éléről, mert Líbia mintegy 7,6 százalékra növelte részesedését a bankcsoportban, és ez komoly konfliktust okozott a részvényesek és az igazgatóság tagjai között. Ennek kapcsán a Bank of Italy felszólította az UniCredit vezetését, bizonyítsa be, hogy a líbiai állami befektetési alap és a líbiai jegybank önálló jogi személyek, hiszen az UniCredit a részvényesek szavazati jogát 5 százalékban maximálja – Líbia a maga 7,6 százalékával ezt jócskán meghaladta. Az UniCredit vezetése közölte: egyelőre nem tud eleget tenni az olasz jegybank kérésének, azonban rövid időn belül kivizsgálja az ügyet. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.