BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar piac: már a vizsgaidőszakban elindult a buli

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szenzációs mértékű ralit produkált a magyar piac januárban. Míg három héttel ezelőtt az államcsőddel riogatták a befektetőket, addig mostanra tova tűnt minden hasonló érzés a hazai börzével kapcsolatban – olvasható az Equilor heti piaci elemzésében.

Az BUX több mint 20 százalékot ugrott a január eleji mélyponthoz képest, ami egyebek mellett az OTP majdnem 40 százalékos felértékelődéséből és a MOL 20 százalékos emelkedéséből táplálkozik. De azért kellett hozzá a Telekom 15 százalékos és a Richter 10 százalékos drágulása is.

Az euró majdnem 30 egységgel lett olcsóbb a 323-as csúcsokhoz képest, de a svájci frank kurzusa is jó 8 százalékkal került lejjebb. Az állampapírpiacon a hozamgörbe legtöbb lejárata december közepi szintekre esett vissza, csak az utolsó három hétben mintegy 200 bázisponttal került lejjebb a görbe. Ez pl. egy hároméves kötvény esetében körülbelül 5 százalékos felértékelődést jelent, de egy tízéves magyar állampapír is mintegy 14-15 százalékkal értékelődött fel.

A piaci felívelés főként annak köszönhető, hogy változott a kormányzati retorika és a piaci szereplők ezt el is hitték. A várakozások egyre csak fokozódnak a gyors hitelmegállapodás kapcsán, de még mindig úgy véljük, hogy a piac sokkal hamarabb látja a pecsétet a megállapodásokon mint arra a valóságban sor kerül. A következő hetekben sávkereskedésre számítunk a hazai piacon.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.