BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A januári jutalmak dobták meg a béreinket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentősen, az előző havi 6 százalékról 10,1 százalékra gyorsult decemberben a bruttó keresetek éves növekedési üteme a nemzetgazdaságban, ez azonban főként a bónuszoknak köszönhető – írják a CIB elemzői.

Mind a versenyszektorban, mind pedig az állami szférában megfigyelhető volt a gyorsulás, ami azonban elsősorban az év végi bónusz kifizetések hatásával magyarázható: a tavaly év eleji adóváltozások miatt a 2010-es jutalmakat csak januárban fizették ki, így alacsony volt a bázis. Ezt támasztja alá az is, hogy a magánszektorban a bónusz fizetésekkel korrigált bruttó bérek a novemberi 5,4 százalék után csak 5,1 százalékkal emelkedtek. A kamatkilátások szempontjából az adat semleges, a következő időszak kamatpályáját hangsúlyosan a piaci folyamatok határozhatják meg.

A megelőző napok jelentős felértékelődése után a keddi kereskedés első felében még tovább tudott erősödni a forint az euróval szemben, köszönhetően a görög mentőcsomag jóváhagyásával kapcsolatos hírek utáni első nemzetközi reakcióknak. A forint már eleve a 287-es  eurószint alatt nyitott és egészen rövid időre 286 alatti jegyzéseket is láthattunk, a nemzetközi hangulat azonban hamarosan inkább profitrealizálásba csapott át. A forint azonban egy átmeneti napon belüli korrekció ellenére erős tudott maradni (továbbra is öthavi csúcsa közelében az euróval szemben, délután a 288-as szint körül), és végül a nap legerősebb szintjeihez közel, kevéssel euró/forint 286 fölött zárta a kereskedést. A Görögországgal kapcsolatos hírek ma is fontosak lehetnek az árfolyam szempontjából.

Az állampapírpiacon mérsékelt korrekciót és a hozamgörbe enyhén meredekebbé válását hozta a keddi kereskedés. Az elmozdulások ugyanakkor nem voltak jelentősek: a görbe rövid vége lényegében mozdulatlan maradt (a kamatkilátásokat egyelőre sem forint erősödése, sem a béradatok nem módosították érdemben), míg a hosszú végén az ÁKK benchmark fixingje alapján a napi hozamemelkedés mértéke jellemzően 7-15 bázispont között alakult. Az elsődleges piacon a 3 hónapos kincstárjegyből a meghirdetettnél 20 százalékkal nagyobb mennyiséget (60 milliárd forintnyit) értékesített az ÁKK, a múlt hetinél 8 bázisponttal alacsonyabb átlaghozammal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.