BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra izgalmak a forintpiacon

A 298-as szintet is átlépte a forint euróval szembeni árfolyama tegnap, ám délutánra elmúlt a 300-as határ átlépésének veszélye. A nemzetgazdasági tárca közleményben okolta a spekulánsokat a hazai deviza gyengüléséért, az elemzők viszont inkább a jegybank körüli aggodalmakat látják a háttérben

Nehezen nyugodtak meg a kedélyek tegnap is a bankközi devizapiacon: a reggeli órákban még reális veszélynek tűnt, hogy a hazai deviza euróval szembeni kurzusa átlépi a 300-as lélektani szintet, miután délelőtt a 298,35-ös értéken is megfordult az árfolyam. Mindez optimista nemzetközi hangulatban, a tőzsdék emelkedése közepette történt. Délutánra viszont megnyugodtak a kedélyek, és négy óra tájékán 296,5 forint környékén adták a közös fizetőeszköz egységét a kereskedők.

Az árfolyam folytatódó ingadozása cselekvésre késztette a nemzetgazdasági tárcát is, amely közleményben magyarázta, mi történhetett a magyar valutával. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a spekulánsok forint elleni támadása miatt gyengül a múlt hét közepe óta a forint, nem pedig a nemzetgazdasági miniszter cikke miatt. A tegnap kiadott közlemény szerint múlt héten kedden Nouriel Roubini, aki „a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzője”, hírlevelében azt tanácsolta a befektetőknek, hogy amíg Magyarország kormánya alá nem írja az új IMF-megállapodást, addig shortolják a forintot. Az NGM szerint az elemző ezzel a mondattal jelezte, hogy a befektetőknek a forint gyengülésére kell játszaniuk. A tárca közleménye szerint a csütörtökön megindult árfolyamesés alapján úgy tűnik, hogy a spekulánsok megfogadták Roubini tanácsát, és a szerdai felkészülés után megkezdték a forint elleni támadást.

Az euró ára csütörtökön 293 forint fölé emelkedett az előző napi, jellemzően 290 forint alatti jegyzésekről, pénteken pedig már 297 forint fölött is kereskedtek az euróval, amire utoljára tavaly júniusban volt példa. A forint tegnap délelőtt is gyenge maradt, az euró jegyzése 295,82 és 298,42 forint között alakult. A kereskedők a forint csütörtök-pénteki gyengülését részben Matolcsy György csütörtöki cikkének tulajdonították, amelyben a nemzetgazdasági miniszter hibának nevezte azt az árfolyam-politikát, amely a forintot 2002 és 2010 között erősen tartotta.

A hazai deviza piacát a pénteki napon is az eladók uralták, a gazdasági miniszter megjegyzései által kiváltott csütörtöki gyengülés folytatódott – írják a CIB Bank közgazdászai. Szerintük egyértelmű, hogy a jegybank élén és a monetáris politikában várható változások nem tesznek jót a hazai deviza megítélésének. Megjegyzik, a piac elkezdte pozícionálni magát a gyengébb árfolyamra. A Raiffeisen Bank elemzői szerint a forint-árfolyamban valamelyes korreckió következhet be az elmúlt napok intenzív esését követően, de a jegybankelnök-váltással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is ingoványos talajon folyhat a kereskedés.

A Raiffeisen szakértőinek márciusi euróár-előrejelzése 300 forint.

Kisebb a régió hiteligénye

A közép-európai EU-gazdaságok bruttó állami hitelpiaci finanszírozási igénye várhatóan elmarad a tavalyitól, és a hazai össztermékhez mérve sokkal kisebb lesz, mint az átlagos euróövezeti hiteligény – jósolta a Fitch Ratings. A hitelminősítő átfogó prognózisa szerint ugyanakkor Magyarország bruttó piaci hitelfelvételi igénye – a nagyobb törlesztési kötelezettségek miatt – lényegesen meghaladja 2013-ban a régiós átlagot.

A Fitch azzal számol, hogy hazánk idei szuverén hiteligénye eléri a magyar GDP-érték 18 százalékát, a másik három országnál ez az arány 8–11 százalék lesz.

A Fitch azzal számol, hogy hazánk idei szuverén hiteligénye eléri a magyar GDP-érték 18 százalékát, a másik három országnál ez az arány 8–11 százalék lesz.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.