BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viszik a pénzt a befektetők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Rájár a rúd az alapkezelőkre. A befektetők március óta folyamatosan vonják ki a tőkét az alapokból: a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint az első fél évben összesen 109 milliárd forintot vittek el az alapkezelőktől az ügyfelek, és a trend júliusban is folytatódott – derül ki a MoneyMoon befektetési tanácsadó cég statisztikáiból.

A piaci teljesítmények alapján pedig a hetedik hónapban erre már nem igazán volt okuk. Az állampapír-piaci hozamcsökkenéseknek köszönhetően a hosszú lejáratú kötvényekbe fektető alapok egyhavi átlagos hozama a Bamosz adatai szerint júliusban csaknem 3,4 százalékos volt, közülük is kiemelkedett az OTP Maxima, amely 5 százalékosnál is nagyobb nyereséget hozott. Az ügyfelek ennek ellenére 5,7 milliárd forintot vontak ki a hosszú kötvényalapokból. „A múltbéli rossz teljesítmény miatt vonták ki a befektetők a tőkét a kötvényalapokból” – magyarázza a jelenséget Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. Forián hozzátette: a kisbefektetők néhány hetes késéssel követik a piacot, ezért ha a magas hozamok kitartanak, visszatérhet a tőke a kötvényalapokba. A szegmensen belül a legnagyobb vesztes a 3,8 százalékos hozamot elért Erste Nyíltvégű Kötvényalap lett, amelyből csaknem 1,9 milliárd forint távozott, de a Maximából is kivontak 809 milliót. Hasonlóan jártak a rövid kötvényalapok: a MoneyMoon számítása szerint 6,2 milliárd forintot vettek ki belőlük a befektetők. A nagy vesztes az 1,8 százalékos hozamot elért OTP Optima lett, amelyből 4,6 milliárd forintot vontak ki.

A pénzpiaci alapokból 3,9 milliárd forintot vettek ki a befektetők. A legnagyobb vesztes a Budapest Alapkezelő volt, amelynek két alapjából júliusban több mint 2,6 milliárd forintot vittek el. Több mint 3,5 milliárd forintos tőkekivonást szenvedtek el a hetedik hónapban a likviditási alapok is. A legtöbb pénzt, 3,6 milliárd forintnyit, a legnagyobb magyarországi alapnak számító OTP Tőkegarantált Alapból vették ki, a legtöbb friss tőkét, csaknem 2,3 milliárd forintot a K&H Alapkezelő likviditási alapja gyűjtötte össze.

A magyar részvényalapokkal sem bántak kesztyűs kézzel a befektetők: 1,6 milliárd forintot vittek el belőlük. Pedig a Budapesti Értéktőzsde szárnyalt júliusban, így nem csoda, hogy a MoneyMoon által vizsgált öt hazai részvényalap átlaghozama is meghaladta az 5 százalékot. A veszteség nagy részét, mintegy 1,5 milliárd forintot a magyarból éppen régiós alappá átalakuló Generali Gold szenvedte el.

Az ingatlanpiacban érdekelt alapokból is rohamosan távozik a tőke. Júliusban befektetőik 11,36 milliárd forintnak próbáltak jobb helyet találni. Igaz, ebben a szegmensben a hozamok is alacsonyabbak voltak, havi szinten egy százalék alatt maradtak. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.