VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Költségvetés 2010

Szén-dioxiddal tömik be a büdzsé lukait?
2010. március 10.

Csaknem 44 millió tonna szén-dioxid piacra dobásával jut rendkívüli bevételhez hamarosan a költségvetés – olvasható a Népszabadságban. A 120 milliárdot azonban nem lehet bármire elkölteni, abból környezetvédelmi, energiahatékonysági kiadásokra kell áldozni.

Új költségvetés kell a gazdaságnak?
2010. március 10.

Továbbra is lassú kilábalásra számít a gazdasági válságból Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, csak a következő költségvetéssel tud majd érdemben változtatni a gazdaságpolitika jelenlegi pályáján az új kormány.

Csányi nem szeretne mesterséges lélegeztetést Gyurcsánytól - Videó
2010. március 8.

Csányi Sándor a VOSZ ülésén a bankok szempontjából értékelte a magyar gazdaságot.

Sokat visszavett az illúziókeltésből a Fidesz
2010. március 5.

Az idei költségvetési hiányról jelen pillanatban csak egy dolgot lehet nagy valószínűséggel kijelenteni: az nem annyi lesz, mint amennyi a törvényben szerepel.

Cáfol az IMF: nem tárgyaltak a Fidesszel - hiánycsökkentés a cél
2010. március 2.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytatott tárgyalásokat a Fidesszel - mondta kedden a Reuters hírügynökségnek a nemzetközi pénzügyi szervezet budapesti állandó irodájának vezetője.

A Fidesz mihamarabb leül majd tárgyalni az IMF-fel
2010. március 2.

Az új kormány a megalakulása után mihamarabb tárgyalásokat fog kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ebben egyetértés volt a Fidesz és az IMF-küldöttség tagjai között februárban, amikor az IMF delegációja Magyarországon járt - mondta Szapáry György, volt jegybanki alelnök az MTI-nek, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen.

GKI-Erste: Egy hónap múlva véget ér a magyar recesszió
2010. március 1.

Az idén véget ér a recesszió Magyarországon, a külső egyensúlyban ismét aktívum keletkezik, és kormányzati akarat esetén elérhető az országgyűlés által elfogadott költségvetési hiány, de a gazdaság éves átlagban még stagnálni fog - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

Fidesz-IMF kompromisszum lehet
2010. február 26.

"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében - áll az egyik vezető nemzetközi elemző cég pénteken ismertetett forgatókönyvében.

A kormány 500 milliót csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba
2010. február 24.

A rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására 500 millió forintot csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba a kormány a helyi önkormányzatok fejezetéből.

IMF: Magyarország a fellendülés felé vezető úton van
2010. február 20.

Magyarország a fellendülés felé vezető úton van – állította Iryna V. Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője a szombati Népszavában közölt interjúban.

CHF/HUF 182.27 -0.11% CHF/HUF
EUR/HUF 266.33 -0.19% EUR/HUF
EUR/USD 1.37 +0.351% EUR/USD
USD/HUF 194.99 -0.554% USD/HUF

BUX (zárva)

2010. március 10. 16:36
22 852,58
2.03%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!

MOL

2010. március 10. 16:40
19 700
6.2%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

19 700

RICHTER

41 800

OTP

6 180

MTELEKOM

715
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
  • Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 2.63%
  • Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár 2.57%
  • HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.17%
Orbán kettős beszéde Kóczián Péter
újságíró
Orbán korszakos programja nem más, mint időkérés. Azt üzeni: négy év alatt nem tudja teljesíteni az ígéreteket. További írások itt találhatóak »
Támadás az euró ellen Farkas István
közgazdász
A forint erősödése jó hír mindazoknak, akik forint bevételekből eurót vásárolnak: az importőrök olcsóbban jutnak áruhoz, - ez pedig az inflációra is jótékonyan hat - a devizahitelesek kevesebb forinttal vásárolhatják meg a törlesztéshez szükséges eurót. Kicsit beárnyékolja a képet, hogy az energiahordozók dollárban kifejezett ára persze nem az euró gyengülését követi, és az exportőrök árbevétele is kisebb lesz. További írások itt találhatóak »
Vásárfia Bundik Csaba
menedzsment tanácsadó
Viadrina Business School
Készülök írni egy részletes SWOT elemzést a magyar KKV-k vietnámi üzleti lehetőségeiről, de ez még bele fog telni pár hétbe. Addig is az aktualitása miatt az egyik gyengeséget, a magyar kkv-k felkészületlenségét, szakmai hiányosságait szeretném körbejárni egy példán keresztül. További írások itt találhatóak »
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • A Fidesz és szövetségeseinek választási megállapodása - Fotók: Darnay Katalin

  • Huszárok a Nemzeti Múzeum előtt - Fotók: Darnay Katalin

  • Orbán Viktor a VOSZ rendezvényén - Fotó: Darnay Katalin

  • A Greenpeace és a Levegő Munkacsoport a használatarányos útdíj bevezetését sürgeti - Fotó: Kallus György

  • Nyolcvanadik Genfi Autószalon

  • Utazás 2010 kiállítás - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

    Orbán: egységes, nem koalíciós kormány kell!

  • Szemmel irányítható kütyük

    Szemmel irányítható kütyük

  • Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

    Orbán Viktor gazdaságpolitikai tervei!

  • A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

    A Deloitte vezérigazgatója a Postabank-perről, felelősségről - videó

  • Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

    Videó: A kampánynak az ég világon semmi értelme nem lesz

  • Auto Bild City Driver 2009, döntő

    Auto Bild City Driver 2009, döntő

Előző
Következő