BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legszegényebb országokon spórolnak a multik?

A fejlődő országok lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megpróbálják felszámolni az adófizetés elkerülését a multinacionális vállalatok részéről.

Zambia és Mongólia már jelezte a BBC-nek, hogy meg akarják szüntetni a bányavállalatoknak azt a gyakorlatát, hogy kiviszik a profitjaikat az országból még azelőtt, hogy adót fizettek volna utánuk. Mindkét országban jelentős mennyiségben bányásznak ásványi anyagokat, és a hatóságok évente sok milliárd dollártól esnek el az adófizetés elmaradása miatt. 

Ám az OECD figyelmeztetett, hogy az egyes országok egyoldalú lépése zavaros szabályokhoz vezetne, egyértelmű normák nélkül. A mongol parlament elnöke a BBC-nek kijelentette, hogy Mongólia felmondja a nemzetközi adószerződéseit, amelyeket a bányatársaságok arra akartak felhasználni, hogy adómentesen vigyék ki a profitjaikat. A brit tévé szerint Zambiában ebben a hónapban egy olyan új törvény lép hatályba, amely megköveteli a báyavállatoktól, hogy az exportértékesitésből származó bevételüket hozzák vissza az országba. Guy Scott, Zambia alelnöke közölte a BBC-vel, hogy a kormányát évente durván kétmilliárd dollár veszteség éri, a tárasági adó megfizetésének elmaradása miatt. "Ez az összeg nagyobb annál, mint amennyit Zambia évente költ egészségügyre és oktatásra együttesen.".

A BBC szerint az OECD jelenleg olyan akciótervet készit, amelynek célja megbirkózni a társasági adó megfizetésének elkerülésével.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.