BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bátor Tábor: új értelmet ad a gyógyítóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Bátor Táborban az elmúlt tíz év során közel 3000 daganatos és más krónikusan beteg gyermek élhette át a gyógyító élményeket. Olyan programokat próbálhatnak itt ki, amelyekre máshol a betegségükből adódóan nincs lehetőségük. Önfeledten lovagolnak, íjászkodnak, eveznek, fotóznak, horgásznak, zenélnek, kézműveskednek, kalandpályán ügyeskednek. Végre nincs más dolguk, csak gyereknek lenni.

A Bátor Tábor 2001-ben indult el fiatal szakemberek kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy krónikusan beteg gyermekek gyógyulását segítse az élményterápia módszerével. A hatvani táborhely és a program az elmúlt tíz évben óriási fejlődésen ment keresztül. Ami nem változott: az önkéntesek és az alapítványi munkatársak töretlen lelkesedése és a küldetésünk. Jelenleg évente körülbelül 600 gyermeket fogadnak, s mintegy 450 önkéntes segíti a táborozást.

A résztvevők számára ingyenes táborok célja a gyermekek önértékelésének fejlesztése, a gyógyulásukba vetett hitük erősítése és társadalmi reintegrációjuk elősegítése. Módszerünk: a terápiás rekreáció, egy pszichológusok által kidolgozott komplex program. Az élményterápiás célú foglalkozások során a táborozó gyermekek új kihívásokkal találkoznak, ezekről sok esetben először azt gondolják, nem képesek teljesíteni azokat. Az őket körülvevő, bátorító környezetben egyre jobban feloldódnak, merik vállalni önmagukat, és próbálkozásaikat siker koronázza. A folyamatos, személyre szabott, a tényleges teljesítményt tükröző pozitív visszajelzések és a közösen megélt öröm mentén ráébrednek, hogy sok mindenre képesek, és mások által szerethetők, elfogadhatók, akár megváltozott testi állapotukban is.

A gyermekeket nem egymáshoz, hanem saját magukhoz viszonyítjuk, saját képzelt korlátaik átlépésére biztatjuk, ezért nincsen semmilyen verseny, vetélkedő. A programokat lezáró és az esti irányított beszélgetések célja az önreflexiós képesség kialakítása: figyelmüket a saját magukról, képességeikről szerzett felismeréseikre irányítjuk. Célunk a gyermekek eljuttatása saját lehetőségeik – és nem korlátaik – felfedezéséhez, ezáltal önbizalmuk, önértékelésük növelése, ez pozitív hatással van fizikai állapotukra, a betegség elfogadására is.

A módszer hatékonyságát tudományos kutatások igazolják. Több alkalommal végeztünk a Bátor Táborban kérdőíves módszerrel pszichológiai vizsgálatokat, amelyek kimutatták, hogy az élményterápiás táborozás elsősorban a gyermekek önértékelésére van pozitív hatással, és ez a hatás tartós, hosszú távon megmarad. A súlyos betegség hatására minden gyermeknél csökkenhet az önbecsülés: attól, hogy én más vagyok, nem érek annyit. Ugyanakkor – ezek kimutatott összefüggések – a lelki egyensúly nagyban befolyásolja az immunrendszer állapotát, így ez visszahat a beteg gyermek gyógyulási esélyeire. Tehát az egészséges önértékelés, önbecsülés alapvető feltétele a gyógyulásnak, az egészséges életvezetésnek.

Vizsgáltuk a táborozás hatását a gyermekek életminőségére a Kidscreen elnevezésű nemzetközi kérdőív segítségével. Azt találtuk, hogy vannak olyan területei az életminőségnek, ahol igazoltan pozitív változás tapasztalható. Például nagyon érdekes az autonómia kérdése. A mi értelmezésünk szerint egy krónikusan beteg gyerek sokkal inkább felnőtté válik, bizonyos szempontból sokkal önállóbb, érettebb, mint egy egészséges gyerek, hiszen nehéz helyzeteket él meg, időnként igen komoly döntéseket kell meghoznia. A vizsgálat szerint a 10–14 éves gyerekeknél az autonómia csökken a táborozás hatására. Ezt abszolút pozitív hatásnak gondoljuk, hiszen az egyik fő célunk az, hogy visszaadjuk az elveszett gyermekkorukat. Emellett ebben a vizsgálatban is azt találtuk, hogy szignifikánsan javult a táborozók önészlelése.

A Bátor Tábor a hazai gyermek-egészségügyi hálózat regisztrált és befogadott rehabilitációs központja. A 46 hazai gyermek onkológiai, immunológiai, diabétesz- és hemofíliagondozó központ mellett 14 külföldi gyermekonkológiai centrummal is kapcsolatban állunk. A gyermekek a táborba kezelőorvosaikon keresztül jelentkezhetnek, a gyermeket, a családot, a nehézségeiket legjobban ismerő szakemberek választják ki, azokat, akik számára a legtöbb várható pozitív hatása lehet az élményterápiának. A kórházi kapcsolattartói rendszer biztosítja egyúttal, hogy az ország bármely részéből egyenlő eséllyel jelentkezhessenek a gyerekek, és hogy minden fontos orvosi adat rendelkezésre álljon róluk a táborban az ott szolgálatot teljesítő önkéntes orvosok, nővérek számára.

A táborban ugyanis folyamatos az egészségügyi készenlét, ez a feltétele annak, hogy olyan beteg gyermekek táborozhassanak, akik betegségük miatt más iskolai táborokba, kirándulásokra nem juthatnak el. A táborhelyen korszerű orvosi épület működik. Ez a barátságos, mesés hangulatú házikó, a tábori „minikórház” igen jól felszerelt, a táboroztatott betegségcsoportok és az esetleges sürgősségi helyzetek ellátására minden szempontból alkalmas, benne az ország kórházaiból érkező, itt önkéntes szolgálatot teljesítő szakorvosok, szakápolók, dietetikusok, gyógytornászok dolgoznak. Jelenlétük, szaktudásuk, munkájuk alapvető a gyermekek biztonságához. Azok az egészségügyi szakemberek, akik már dolgoztak a Bátor Táborban, maguk is feltöltődve, megújulva térnek vissza munkahelyükre. Vallják, hogy azért érdemes kipróbálni, mert a táborban az egészségügyi szakma új értelmet kap, egészen más, feltöltődést hozó élmény a szakmát ebben a színes, vidám környezetben gyakorolni, és egyik önkéntes orvosunk, Dérfalvi Beáta szavait idézve: „Jó látni a krónikus beteg gyerekeket, ahogyan élvezik az életet, felszabadultan, vidáman, más arcukat mutatják, mint a rendelőben.”

A Bátor Tábor nemzetközi minőségbiztosítási rendszerben működtetett tábori egészségügyi központja a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja által akkreditált képzőhely.

A gyerekek a nyár folyamán összesen hat turnusban érkeznek. Ahol a családban krónikusan beteg gyermek van, ott a szülőknek, testvéreknek is komoly támogatásra van szükségük. Ezért hoztuk létre az ősszel megrendezett családi táborokat, ahol a 7 évesnél kisebb beteg gyermeket nevelő családok együtt részesülnek az élményterápia jótékony hatásaiból, valamint a tavaszi testvértáborokat, ahol a beteg gyermekkel egészséges testvéreik is együtt táboroznak. A családi és testvértáborok célja, hogy elősegítsük a családi kapcsolatok megerősítését, felfedezzék közös erőforrásaikat, amelyek segítségükre lehetnek a hétköznapi gondok megoldásában. Egy édesanya így fogalmazta meg családi táboros élményeit: „Élményeinket befőttesüvegbe rakhattuk, és a hideg téli hétköznapokon kinyithatjuk a befőttesüveget.”

Minden turnus a Bátor Tábor hatvani táborhelyén valósul meg, amely a beteg gyermekek speciális igényeihez mindenben illeszkedik. A táborhely 164 gyermek elszállásolására alkalmas, és saját konyhával, valamint tágas ebédlővel rendelkezik. Az árnyas fák alatt számtalan programhelyszín várja az érkezőket: íjászpálya, csónakázótó, lovarda, táncterem, fotólabor, zeneszoba, kézművesműhely és Magyarország egyetlen terápiás célú magaskötélpályája.

A táborban teljes értékű, egészséges táplálkozási modellt vezettünk be. A napi hatszori étkezés az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásait követve mindenben megfelel a beteg gyermekek igényeinek. Saját személyzettel működtetett konyhánkban elsősorban helyi termelésű, friss alapanyagokat használunk, receptjeinket saját készítésű szakácskönyvben adjuk át táborozóinknak, hogy a táborban kipróbált egészséges táplálkozást otthon is folytatni tudják.

A programok megvalósulását évente mintegy 450 önkéntes segíti, akiket erre a célra kialakított interjúztatási rendszerben válogatunk a gyermekekkel kapcsolatos feladatkörökre. 2011-ben az alapítvány 10. születésnapja mellett önkénteseinket is ünnepeljük. Az Európai Bizottság ezt az esztendőt az Önkéntesség Európai Évének hirdette meg, ennek keretében szeretnénk felhívni a figyelmet az önkéntességben rejlő társadalmi erőre és megköszönni önkénteseink munkáját.

Az idén február 27-ig lehet még jelentkezni önkéntesnek, elsősorban íjászathoz értőkre, valamint a cseh, lengyel és szlovák nyelv valamelyikét jól beszélő önkéntesekre van még szükségünk, akik nemzetközi turnusaink lebonyolításához nélkülözhetetlenek.

Örömmel gondolunk a Bátor Tábor mögött álló 10 év minden percére – fogalmazott Molnár Attila, a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója. Eddigi eredményeinkre építve célul tűztük ki magunk elé, hogy az elmúlt 10 év létszámát megduplázzuk – tette hozzá. A következő tíz évben legalább további 6000 gyereket szeretnének fogadni, és remélik, hogy minél többen csatlakoznak küldetésükhöz önkéntes munkával, kisebb-nagyobb egyéni támogatással, személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásával, vagy a Facebook-csapatukhoz való csatlakozással.


A szerző a hatvani Bátor Tábor orvos igazgatója

Paul Newman álma Hatvanban is valóra vált

A közös értékválasztás ragadta meg a Janssen vezető innovatív gyógyszeripari vállalatot, amikor úgy döntött, hogy anyagi támogatással is segíti a hatvani Bátor Tábor munkáját – mondta Romány Anna, a cég ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy a napokban a tábor vezetői bemutatták a sajtó munkatársainak a tíz éve alapított tábort.

A Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész, rendező által életre hívott nemzetközi táborrendszer a daganatos vagy más krónikus betegséggel küszködő gyermekek terápiás rekreációját szolgálja. A nemzetközi hírű színész vagyonából 300 millió dollárt fordított e célra, 2006-ban meglátogatta a magyar Bátor Tábort is, amelybe eddig egymilliárd forintot építettek be, egy fillér állami támogatás nélkül.

Tizennégy külföldi és 46 hazai gyermekkórház orvosai döntik el, ki az a páciensük, aki számára hasznos lehet a sorstársakkal töltött két hét. A nemzetközi minőségbiztosítású intézmény az idén hat turnusban várja a gyermekeket, és azt reméli, hogy gyarapodik az önkéntes segítők és azok köre, akik anyagilag is érdemesnek tartják munkájuk segítését.

A Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész, rendező által életre hívott nemzetközi táborrendszer a daganatos vagy más krónikus betegséggel küszködő gyermekek terápiás rekreációját szolgálja. A nemzetközi hírű színész vagyonából 300 millió dollárt fordított e célra, 2006-ban meglátogatta a magyar Bátor Tábort is, amelybe eddig egymilliárd forintot építettek be, egy fillér állami támogatás nélkül.

Tizennégy külföldi és 46 hazai gyermekkórház orvosai döntik el, ki az a páciensük, aki számára hasznos lehet a sorstársakkal töltött két hét. A nemzetközi minőségbiztosítású intézmény az idén hat turnusban várja a gyermekeket, és azt reméli, hogy gyarapodik az önkéntes segítők és azok köre, akik anyagilag is érdemesnek tartják munkájuk segítését.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.