BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drága beteg: 174 milliós a gyógyszerköltsége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
174 millió forintot – ennyit fizetett ki a „legdrágább” beteg gyógyszerköltségére 2011-ben az egészségbiztosító, miközben egy „átlagbetegre” átlagosan 37.700 forintnyi gyógyszertámogatás jutott. De nem ez a súlyos és ritka betegségben szenvedő beteg az egyetlen, akinek több tízmillió forintba került a kezelése: a TOP 30 beteg gyógyszereire összesen majdnem 2,2 milliárd forintnyi támogatást költött tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Csakhogy előbb-utóbb a ritka betegségben szenvedő, nagyon drága orvosságra szoruló, valamint a daganatos, krónikus és a gyógyszereikhez ma még 100 százalékos támogatással hozzájutó betegek terápiája is veszélybe kerülhet, ha a kormányzat továbbra is csak a számokat látja, de azok mögött az embereket már nem.

Ezt ugyan így nem mondták, mert nem mondhatták ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetői, de igencsak érzékletessé tették: mivel az évi mintegy 280 milliárd forintos gyógyszertámogatás több mint a fele ezeknek a betegnek az orvosságaira megy el, szinte lehetetlen úgy megspórolni további tízmilliárdokat, hogy a megtakarítás csak a kevésbé súlyos betegségben szenvedőket érintse.
Márpedig a helyzet ma a következő.

Annak a 44 betegnek az enzimpótló kezelése, akinek a szervezete valamilyen anyagcsere-zavar következtében nem tud lebontani bizonyos tápanyagokat, ezért azok szervi károsodást okoznak, évente 3,7 milliárd, vagyis fejenként átlagosan 84 millió forintba kerül.

A 653 vérzékeny beteg gyógyszereit 10 milliárd forinttal támogatja a biztosító, vagyis minden egyes páciens helyett évente átlagosan 15 millió forintot fizet ki.

Százezer – többek között daganatos, diabéteszes és antipszichotikumra szoruló – beteg ma 100 százalékos támogatással kapja meg a számára szükséges medicinát. Ez az egészségbiztosítónak jelenleg évi mintegy 140 milliárd forintjába kerül.

Innentől fogva tehát elsősorban politikai és nem szakmapolitikai döntés, hogyan és milyen módon vesznek el a gyógyszerkasszából jövőre további 77 milliárd forintot. Az biztos, hogy miközben már készül a jövő évi költségvetés, még az idén is van teendő: a Széll Kálmán Terv 2.0 ugyanis további 10 milliárd forintos megtakarítást vár el az amúgy is pengeélen táncoló gyógyszerkasszától.

Az innovatív szereken spórolnának

A másolattal nem rendelkező, ezért monopolhelyzetben lévő és drága orvosságok árának letörésével igyekeznek megtakarítani a Széll Kálmán Terv 2.0-ban a gyógyszerkassza számára még ez évre előírt plusz tízmilliárd forintot. Azt még az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetői sem tudták megjósolni, vajon ez a lépés elengedő lesz-e ahhoz, hogy nemcsak a megszorítást, de a büdzsé év végére várható, jelenlegi előrejelzések szerinti 15 milliárd forintos hiányát is kompenzálja. Az ugyanis már látható, hogy a tavalyinál eleve százmilliárd forinttal szűkebbre tervezett, 277 milliárd forintos előirányzatnál, ha tetszik, ha nem, többet kell költenie a költségvetésnek orvosságokra.

 

De nem ez a súlyos és ritka betegségben szenvedő beteg az egyetlen, akinek több tízmillió forintba került a kezelése: a TOP 30 beteg gyógyszereire összesen majdnem 2,2 milliárd forintnyi támogatást költött tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Haiman Éva Az innovatív szereken spórolnának A másolattal nem rendelkező, ezért monopolhelyzetben lévő és drága orvosságok árának letörésével igyekeznek megtakarítani a Széll Kálmán Terv 2.0-ban a gyógyszerkassza számára még ez évre előírt plusz tízmilliárd forintot. Azt még az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetői sem tudták megjósolni, vajon ez a lépés elengedő lesz-e ahhoz, hogy nemcsak a megszorítást, de a büdzsé év végére várható, jelenlegi előrejelzések szerinti 15 milliárd forintos hiányát is kompenzálja. Az ugyanis már látható, hogy a tavalyinál eleve százmilliárd forinttal szűkebbre tervezett, 277 milliárd forintos előirányzatnál, ha tetszik, ha nem, többet kell költenie a költségvetésnek orvosságokra. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.