Egészségmegőrzés: befektetés a jövőbe
A lakosság egészsége és a gazdaság teljesítménye közötti kapcsolat kétirányú; nemcsak a gazdasági fejlettség hat a lakosság egészségére, hanem a rossz egészségi állapot és a negatív demográfiai trend is visszahat a gazdaság állapotára. Az egészségesebb dolgozók kevesebbet hiányoznak a munkahelyükről, és a munkájukat is hatékonyabban végzik. Azonban nem csak az aktív korú lakosság egészsége befolyásolja a gazdaság teljesítőképességét. Ha a tanulók kevesebbet hiányoznak betegség miatt és korábbi megbetegedésekből kevesebb fogyatékossággal bírnak, akkor a tananyagot jobban elsajátítják. A tudásuk birtokában és a nagyobb iskolázottságuk révén a későbbi elhelyezkedési lehetőségeik javulnak, és az életpályájuk során szerzett jövedelmeik és megtakarításiak magasabbak lesznek. Az egészséges nyugdíjasok nem szorulnak rá az ápolásra, aktívak lehetnek a munkaerőpiacon, vagy segíteni tudnak a gyermekeiknek a család rutinszerű működésében és a váratlan problémák megoldásában. Azaz az idős emberek egészségének és aktivitásának megőrzése az egész társadalom számára értéket teremt, az aktív életévek növekedése nagyban ellensúlyozhatja a társadalom elöregedése okozta gazdasági problémákat.
Amennyiben a lakosság várható élettartama növekszik, úgy az átlagos keresetek is emelkednek, ráadásul az egyének tudatosan növelik a megtakarításaikat az öregkorra. Ezek a megtakarítások, például a nyugdíjalapok befektetésein keresztül, a receszszió idején is enyhíthetik a gazdaság forráshiányát.
A lakosság egészségének javítása tehát jelentős gazdaságpolitikai eszköz, melynek hozama az elkerülhető halálozás csökkentésében, az életminőség növelésében és a gyógyító ellátások költségnövekedésének a lassításában mutatkozik meg.
A betegségteher befolyásolásában az egyén szerepe jelentős. A megelőzésre irányuló egészségügyi programok azért is kiemelt jelentőségűek, mert fokozzák az egyének aktív szerepvállalását az egészség megőrzésében, a lakossági egészségtőke növelésében. A szerepvállalás fontossága különösen kifejezett a fertőző betegségek elleni védőoltások esetében, ugyanis az egyének nemcsak a saját, hanem mások egészségét is védhetik, amennyiben az oltás mellett döntenek, hiszen a betegségtől védetten nem lehetnek a fertőzések forrásai. A másokra vonatkozó védelem természetesen csak akkor eredményezi a megbetegedési kockázatok csökkenését, ha a lakosság egy jelentős része hajlandó részt venni a védőoltásprogramban.
A prevenciós programok gazdasági elemzése kapcsán elfelejthetjük azt, amit a gyermekkori védőoltásokról tanultunk. A megelőzés új módszerei, például az egészséges táplálkozás, a wellness és a rekreációs tevékenységek, a népegészségügyi szűrőprogramok vagy a modern vakcinák nem csökkentik az egészségügyi kiadásokat, sőt jelentős költségnövekedést is eredményezhetnek. Az új egészségügyi technológiák fejlesztési, gyártási és regisztrációs költségei például nagyságrenddel nagyobbak a korábbi gyermekkori védőoltások költségeinél. A többletköltségeket az egészségbe történő befektetésnek kellene tekinteni. Mindazonáltal a lakosság egészségi állapotának javulásából származó társadalmi haszon mértéke ezen új technológiák esetében is meghaladhatja a költségek növekményét.
Ebből is következik, hogy helytelen az egészségpolitikai döntéseket kizárólag pénzügyi érvekkel indokolni. Természetesen a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe kell venni, és azok korlátozottságát el kell fogadni, de az egészségpolitikai döntéseket, köztük a megelőző népegészségügyi programok támogatási döntéseit az egészségi állapotra, egészségtőkére kifejtett hatással kell indokolni. Az egészségtőke változásának két összetevője az életminőség javításából és az elkerülhető halálozás csökkenéséből adódó nyereség. A két tényező összegzésével kiszámítható a minőségiéletév- vagy más néven QALY- (quality adjusted life year) nyereség.
A megelőző orvoslásban a QALY-nyereség nem csak az elkerült megbetegedésekből fakadhat. Amennyiben a családban előfordult már daganatos megbetegedés, egy negatív szűrési eredmény ismerete azonnal növeli az életminőséget. Amennyiben valaki egy fertőző betegség elleni védőoltásban részesül, nemcsak a betegséget kerüli el nagy valószínűséggel, de nagyobb bizalommal mehet nagyobb fertőzési kockázatú helyekre, például óvodába, iskolába, munkahelyre vagy éppen koncertre. Ezt a bizalmi minőségiéletév-nyereséget mutatja be a fenti ábra.
Mivel a rendelkezésre álló közpénzek korlátozottak, ezért a közösségi forrásból támogatott megelőzési programok esetében fontos megvizsgálni, hogy vajon a technológia alkalmazása költséghatékony-e, azaz a prevenciós tevékenységre költött közpénzek felhasználása kellően igazolható-e az egészségnyereség mértékével.
A megelőző ellátások egészség-gazdaságtani értékelésében speciális módszertani szempontokat is figyelembe kell venni. Fontos a költséghatékonyság helyi szintű értékelése, hiszen a megbetegedési gyakoriságok és a költségadatok az egyes országok között jelentősen eltérhetnek. Számos megelőző ellátás költséghatékonysága nehezen igazolható azokban a fejlett országokban, ahol a betegség előfordulási gyakorisága és a halálozási arány alacsony. Magyarországon ennek inkább az ellenkezője igaz: mivel sajnálatosan túl nagy az elkerülhető halálozás, ezért számos prevenciós program hazai költséghatékonysága a nyugat-európai mértéket is meghaladhatja. Így Magyarországon valószínűleg költséghatékonyabb az emlőrákszűrés, mint más európai uniós országokban, mert az emlőrák miatti hazai halálozás európai mércével mérve is magas. Hasonlóképpen a humánpapillóma-vírus elleni vakcináció is költséghatékonyabb lehet hazánkban, mint Nyugat-Európában, mert a vírus okozta méhnyakrák magyar halálozási adatai bántóan magasak. A megelőző tevékenységek egyik legnagyobb gátja abból ered, hogy a költségvetési hatásuk azonnali, azonban a haszon, azaz az elkerült betegségből adódó egészségnyereség vagy megtakarítás csak hosszú évekkel később jelentkezik, amikor a finanszírozási és szakmapolitikai döntéshozók már többnyire nincsenek a hivatalukban. Ezért a döntéshozók többnyire előnyben részesítik az azonnali hatást eredményező gyógyító ellátások finanszírozását a prevenciós módszerekkel szemben.
A másik fontos probléma a megelőzés finanszírozásában, hogy a gyógyító tevékenységekhez képest még inkább előtérbe helyeződnek az esélyegyenlőségi szempontok. A megelőző tevékenységek ugyanis a legnagyobb hasznot a legveszélyeztetettebb betegcsoportban eredményezhetik, amelynek tagjai sokszor a legalacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegekből kerülnek ki. Amennyiben a megelőző tevékenység finanszírozásában a pácienseknek jelentős térítési díjjal kell részt vállalniuk, úgy csak a tehetősebbek, azaz a kevésbé rászorulók fogják igénybe venni az ellátást.
A primer prevenciós programok finanszírozhatósága nemzetközi szinten az egyik legfontosabb iparpolitikai kérdés is. A nagy egészségipari gyártók kutatás-fejlesztési programjai közt egyre több nagy fejlesztési igényű preventív technológia jelenik meg. Ez társadalmi szinten kívánatos irány, ugyanakkor a magas azonnali költségvetési hatásuk miatt sok országban a technológiák támogatása nem biztosított. Hosszú távú népegészségügyi szempontok miatt természetesen indokolt lenne a preventív technológiák támogatására forrást allokálni. Ha ez nem történik meg, akkor felmerül a kérdés: érdemes-e új megelőző egészségügyi programokat és technológiákat fejleszteni?
A szerzők: dr. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutató Központ igazgatója, dr. Vokó Zoltán, az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék egyetemi docense
