Egészségügyi fekete lyuk

Az egyetem Budapesti Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont munkatársai már több mint egy évvel ezelőtt feltűnést keltettek azzal, hogy jelentős különbségeket tártak fel az ország egyes részein a kórházak igénybevételét vizsgálva. „A Semmelweis Terv margójára” című tanulmányukban meg is állapították, hogy a „betegebb” kistérségek helyenként kétszer annyi OEP-forrást költöttek egy lakos ellátására, mint az „egészségesek”.

Az azóta folytatott vizsgálataik során, amelyekről a Medical Online beszámol, az is kiderült: a „túlfogyasztás” semmilyen összefüggésben sincs sem az ott élők demográfiai, sem a szociális helyzetével, ahogyan a kormegoszlás sem indokolja. Mégis, összehasonlítva a top 25 fogyasztót a 25 legkevesebbet fogyasztóval, az előbbiben élők 43 százalékkal gyakrabban kerülnek kórházba.

A szakemberek arra jutottak, hogy a „betegebb” térségek lakóit ellátó kórházak által jelentett esetek nagy száma nem magyarázható a lakosság egészségügyi helyzetével. Ellenkezőleg, nem kis részben olyan betegségekkel – torok- vagy például szemgyulladással - kezelnek fekvőbetegeket, amiket máshol a szakrendelőkben látnak el. Vagyis a túlfogyasztás egy része nem a lakossági igényeket, hanem az intézmények fenasntarthatóságát szolgálja. A betegek és a kórháza igényei pedig jelen pillanatban nem esnek egybe.

A szakértők ugyan igyekeznek hozzátenni, hogy ez nem a kórházak „bűne”, ők csak kihasználják a lehetőségeiket. Csakhogy e mesterségesen gerjesztett túlkínálat miatt a Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont becslése szerint az egészségügy Bermuda-háromszögében évi mintegy 60 milliárd forint igazából úgy tűnik el, hogy azt hatékonyabban is fel lehetne használni. Márpedig ez az összeg a fekvőbeteg-kasszának nagyjából a húsz százalékát teszi ki, tehát korántsem jelentéktelen összeg.

"A kórházak csak azzal főznek, amijük van, és ezen az államosítás sem segíthetett, csupán a döntések függetlenítését segítette elő a helyi politikától”– fogalmaznak a kutatók. Az anomáliát szerintük nemcsak azért kell megszűntetni, mert sérti az egyenlő hozzáférés elvét, hanem azért is, mert annak következtében nem feltétlenül az ellátás lesz jobb bizonyos helyeken, hanem az intézmények gazdasági helyzete.

A szakértők úgy vélik: az állam számára történelmi lehetőség a változtatásra ezen a téren is a jelenlegi, amikor először koncentrálódik kezében az intézmények fenntartása és a szabályozók kialakításának kompetenciája.