BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kórházban a háziorvosok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kórházakban, közvetlenül a sürgősségi osztályokhoz integrálva működne a jövőben a háziorvosi ügyeletek egy része. Lapunk úgy tudja, hogy miközben az egészségügyi kormányzat és a Magyar Kórházszövetség kifejezetten az úgynevezett egykapus modell mellett, a háziorvosok sokkal inkább az ellen vannak

„Sem pénzben, sem humánerőforrásban nem vagyunk olyan gazdagok, hogy párhuzamosan tartsunk fenn ügyeleteket” – mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenőt azért kérdeztük, mert úgy értesültünk: egyre valószínűbb, hogy hamarosan a kórházak sürgősségi osztályaihoz integrálva működnek majd a háziorvosi ügyeletek azokon a településeken, ahol mindkettő megtalálható. Rácz Jenő szerint az elképzelés nagyon is ésszerű, mert a mostani széttagolt rendszerben a betegek nem tudják, hová kell fordulniuk, hol kapnak végleges ellátást.

Mint Rácz Jenő rámutatott: a jelenlegi helyzet, amikor egy beteg dönthet úgy, hogy kihívja a mentőt, vagy a háziorvosi ügyeletet, esetleg úgy, hogy maga indul a háziorvoshoz vagy a kórházba, bizonyos esetekben akár végzetes következményekkel is járhat. Elveszhet a sürgősségi ellátásban csak „aranyórának” nevezett első óra, amikor az időben elvégzett, adekvát vizsgálatok, beavatkozások döntő befolyással lehetnek a beteg sorsára.

Különösen, hogy a háziorvosok, bár sokszor kényszerülnek azonnali beavatkozásra, nem sürgősségi szakorvosok.

Ezt hangsúlyozza az országos háziorvosi szakfelügyelő főorvos is, aki a hatályos jogszabályokt idézi, amely szerint „a háziorvosi, házi gyermekorvosi feladatok rendelési időn kívüli ellátására ügyeleti szolgálatot kell szervezni, illetve azt központi ügyelet útján kell ellátni”. Ugyanez a rendelet azonban azt is kiköti, hogy az „ügyeleti szolgálat a háziorvosoknak a sürgős - a következő rendelési időig nem halasztható - orvosi tevékenységek elvégzése céljából szervezett szolgálata”. Komáromi Zoltán szerint azonban ezen megfogalmazás alatt is csak a háziorvosi szakvizsgával ellátható esetek – lázas állapotok, légúti fertőzések – ellátását kell érteni.

„Már évekkel ezelőtt meg kellett volna kezdeni a betegek állapotfelmérését és továbbirányítását végző úgynevezett triage-nővérek képzését” - állítja Komáromi Zoltán, aki attól tart, hogy mivel ezek a szakemberek gyakorlatilag hiányoznak a hazai egészségügyi rendszerből, a kórházakba telepített háziorvosoknak kell majd a sürgősségi osztályokon dolgozó szakorvosok helyett elvégezni a betegek kiszűrését, eldönteni, kinek, hol, milyen szintű ellátásra, további vizsgálatra van szüksége.

Akárhogy is, az alapellátási és a kórházi ügyelet összevonásának ötlete – legalábbis fizikai értelemben, mivel az előbbi továbbra is az önkormányzatok feladata maradna – már a Semmelweis-tervben is szerepelt. Az egészségügy szakmai koncepciójának számító dolgozat is az úgynevezett egykapus modell mellett érvel, többek között azzal, hogy a háziorvosi ügyeletek és a mentőállomások, sőt sokszor a kórházak is számos esetben azonos településen, sőt, egy épületben működnek.

Az integrált ügyeleti rendszer megvalósítása nem mellesleg elvárás azokkal a kórházakkal szemben, amelyeket a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programok támogatásával alakítottak ki. Úgy tudjuk, vannak kórházak, amelyekben ez nem okozott gondot, a legtöbb helyen azonban a háziorvosok „ellenállása” miatt egyelőre nem tudták megvalósítani az egykapus modellt.

Licence-vizsgát javasolnak

A háziorvosi ügyeleti ellátásban mindennapos, hogy kezdő orvosok önállóan, szakorvosi felügyelet nélkül dolgoznak – mondta Papp Magor. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a fiatalok nélkül a háziorvosi ügyeleti rendszer összeomlana. Ugyanakkor az alapdiplomás orvosok a szükségesnél jóval kevesebb gyakorlati ismeretre tesznek szert képzésük során, így olyan is előfordulhat, mint amilyen annak a fiatal doktornőnek az esete volt, aki nem tudta értelmezni a vércukormérő jelzését, és hibás döntése miatt meghalt a beteg.

A biztonságos betegellátás jelenleg úgy garantálható, ha az önálló háziorvosi ügyeleti munka feltételeként egy, a gyakorlati készségek gyors elsajátítását garantáló sürgősségi licencvizsgát kellene mindenkinek letennie.

A biztonságos betegellátás jelenleg úgy garantálható, ha az önálló háziorvosi ügyeleti munka feltételeként egy, a gyakorlati készségek gyors elsajátítását garantáló sürgősségi licencvizsgát kellene mindenkinek letennie.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.