BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma kezdődik a kórházak államosítása - "Lesz leváltás"

Ma tájékoztatja a fővárosi és a megyei kórházak vezetőit az állami irányítás alá vonás stációiról az egészségügyi államtitkár, ám az még nem derül ki, hogy a hazai 165 kórház közül melyik 17-nek kell funkciót váltani.

Szócska Miklós nem tervezi egyetlen intézmény bezárását sem, de már a nyáron megkezdte a tárgyalást öt kórház vezetőjével a feladatváltásról. Négyen közülük igent mondtak az ajánlatra. Januártól megkezdődik a térségi ellátórendszerek kialakítása, az alapellátásra épül ki a progresszív gyógyításnak megfelelő kórházi struktúra, és e szerint szervezik meg a betegutakat is. Fokozatosan veszi át az állam az önkormányzati kórházakat és rendelőintézeteket, az alapellátás viszont továbbra is
a helyhatóságok dolga lesz.

A fővárosi kórházak állami tulajdonlásáról már meg is állapodott a kormányzat az önkormányzattal, ám a tényleges átadás-átvétellel meg kell várni az önkormányzati törvény módosítását, Tarlós István főpolgármester csak azután írja azt alá. És mivel változik a tulajdonos, a 12 fővárosi kórház főigazgatójának és gazdasági igazgatójának ismét meg kell pályáznia a posztot, pedig közülük négyen pár hónapja nyerték azt el. Tervek szerint az „államosítás” januártól a megyei kórházakkal, 2013-tól pedig a városiakkal folytatódik, az ottani menedzsment is tisztújításra számíthat. „Lesz megerősítés és lesz leváltás”– fogalmazott Szócska Miklós. „Ahol hatalmas adósságot halmoztak föl, ott nem én fogok rosszul aludni” – tette hozzá.

A hazai kórházak 45 milliárdos lejárt beszállítói tartozása megfelel egyhavi működési költségvetésüknek, ám az államtitkár szerint Spanyolországban 700, Szlovákiában 300 milliárd euróval tartoznak a kórházak. „Nem az egészségügy miatt adósodott el az önkormányzati rendszer, hiszen a 1247 milliárdos tartozásuknak 2 százaléka a kórházaké” – állítja Szócska. Mivel a szállítói tartozásokkal együtt veszi át a kórházakat az állam, a cégek egységes adósságkezelésre számíthatnak, annak módszertanáról tárgyalásokat folytatnak a beszállítókkal – ígéri.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.