BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma Miskolcon indul az orvosmentés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ma tart fórumot a miskolci megyei kórházban a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ). Hetekkel ezelőtt kérték Csiba Gábor főigazgatót: biztosítson helyet rendezvényüknek, aki örömmel várja a fiatalokat, mert világosan szeretné látni a céljaikat – mondta lapunknak.

Annak kapcsán kérdeztük őt, hogy a MRSZ a hét végén országos akcióba fogott, hogy minél több doktor csatlakozzon a tavasszal meghirdetett programjukhoz. Ebben – tiltakozva a rossz munkakörülmények és fizetések miatt – arra szólították föl az orvostársdadalmat, hogy év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket.

A felmondás célza az orvostársadalom összefogása – szögezte le Papp Magor. A MRSZ elnöke azt reméli, hogy a lakosság is felismeri az akció célját: a hazai betegellátás érdekében is szeretnék megállítani az orvosok elvándorlását. A helyzet kritikus: az idén 1200-an hagyták el az országot, s az államvizsgázó 759 fiatal fele is készül külföldre.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság sordöntőnek ítéli az ágazat emberi erőforrás helyzetének stabilizálását. Ezért írták ki a nyáron azt az ösztöndíj programot, amely 620 rezidensnek, a szakvizsga megszerzéséig – ez átlagsoan 5 év – havi 100 ezer forint ösztöndíjat juttatna, ám az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal múlt heti közlése szerint eddig csak 173-an éltek a lehetőséggel.

További részletek a Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.