BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szedik a tbc-sek az ingyenes gyógyszert

Minden héten érkezik két-három beteg a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájára, ők sokszor hónapokat töltenek az intézményben. Évente országosan 1500-an betegednek meg. Bár ez az adat alig rosszabb az európai átlagnál, a főváros VIII. kerületében a mutatók az évtizedekkel korábbi állapotot idézik.

A betegek többsége mélyszegény vagy hajléktalan, de nem ritka a középosztályból érkezett fertőzött sem. A legveszélyeztetettebbek az ország legszegényebb kistérségeiben élnek, távol az egészségügyi intézményektől.

A tüdőgyógyászat a nyugati országokban részben vagy teljesen egybeolvadt a belgyógyászati intenzív terápiával. Magyarországon összesen több mint 600 ezer krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő ember él. A hazai és nemzetközi statisztikák szerint is a légzőszervi betegség lesz hamarosan a harmadik leggyakoribb korai halálok. Sok a krónikusan fulladó ember, aki gyakran egyszerre tüdő- és szívbeteg is, szövődményes fertőzé-sei vannak, esetleg daganatos betegségben is szenved. A mai tüdőgyógyászat helyét és feladatát jórészt ez jelöli ki a sokszakmás kórházakban.

A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján problémát jelent, hogy amikor a tuberkolózisban szenvedők néhány hét kezelés után jobban érzik magukat, sokan közülük önkényesen elhagyják az intézményt, és gyakran még a tüdőgondozóban ingyenesen biztosított gyógyszerekért sem mennek el. Ez elősegíti a gyógyszerrezisztens kórokozók terjedését, az ilyen esetek kezelése pedig különösen hoszszadalmas, nemritkán szinte reménytelen. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.