BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyílt levélben kérnek egyenlő esélyeket a magyar orvostechnikai gyártók

Nyílt levélben tettek felajánlást a kormánynak a magyar orvostechnikai ipar meghatározó szereplői a Világgazdaság egészségipai konferenciáján. A nyolc magyar tulajdonú vállalat olyan egészségügyi termékek (pl. diagnosztikai berendezések, protézisek, kórházi műszerek) fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, amelyek bizonyítottan kiállják a versenyt a multinacionális cégek hasonló gyártmányaival.

A felajánlást tevő cégek a jelenlegi piaci átlagárnál olcsóbb termékeket, magyarországi munkahelyek teremtését és a beteg várólisták csökkentését ígérik, cserébe a nemzetközi konkurenciáéval egyenlő esélyeket, és igazságos versenyfeltételeket kérnek a kormánytól a kórházi beszerzések szabályozása során. Az orvostechnikai cégek Szócska Miklós egészségügyi és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkároknak juttatták el levelüket.

A magyar kórházak és más állami egészségügyi intézmények a szabadpiacon szerzik be a tevékenységükhöz szükséges orvostechnikai eszközöket. Az általuk vásárolt termékek 75%-ban külföldi gyártóktól származnak, miközben a világszínvonalú magyar orvostechnikai cégek külföldön kénytelenek lekötni kapacitásukat. A jelenség oka, hogy a kórházak által kiírt közbeszerzési pályázatokon a magyar vállalatok nem tudnak eséllyel elindulni, mivel a versenyképes ár és a magas színvonalú technológia mellett olyan pénzügyi és jogi feltételeket is teljesíteniük kellene, amelyeknek szinte kizárólag csak multinacionális óriások felelnek meg.

A magyar gyártók Szócska Miklósnak és Szatmáry Kristófnak írt levele rámutat, hogy a hazai beszállítók arányát egy igazságosabb feltételrendszer kialakításával 25%-ról 60%-ra lehetne növelni, úgy, hogy mindez nem sértené az uniós versenyfeltéteket sem. „Nem protekcionizmust sürgetünk, hanem azt, hogy magyar cégek is egyenlő eséllyel indulhassanak a pályázatokon, ha termékeik legalább olyan színvonalúak és olcsóbbak, mint a külföldi konkurensekéi,” - fogalmaznak az aláírók.

Cserébe a nyolc magyar tulajdonú egészségipari vállalat a jelenleginél olcsóbb termékeket, így több milliárd forint költségmegtakarítást ajánl fel a magyar egészségügynek. Az olcsóbb ár egyszersmind több termék beszerzését is jelenti, ami a beteg várólisták csökkentését vonná magával. A 30-40 milliárd forintnyi import kiváltásával több száz új, termelő munkahely jöhetne létre, az ilyen módon megerősödő hazai gyártók pedig még nagyobb eséllyel indulnának a külföldi piacokon is, ami további exportnövekedést generálna.

A levelet aláíró cégekben közös, hogy mindannyian sikeresek a külföldi piacokon, miközben az itthoni pályázatokon rendre háttérbe szorulnak. A magyar gyártók úgy látják, hogy gyors kormányzati cselekvésre van szükség, hiszen az állami kezelésbe vont korábbi megyei és városi kórházak a jövő évtől kezdve központi közbeszerzéssel szerezhetik be az orvostechnikai termékeket. Ha ezeken a pályázatokon a magyar cégek nem tudnak eséllyel elindulni, egy fontos, tudásalapú termelő iparág mehet tönkre vagy sorvadhat el Magyarországon. A Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárának, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkárának címzett nyílt levelet a legnagyobb magyar tulajdonú egészségipari gyártók, a 77 Elektronika Kft., a Diagon Kft., a Mediagnost Kft., a Sanatmetal Kft., az Innomed Medical Zrt.,  a Controll-X Medical Kft.,  a Mediso Kft. és a Medicor Diagnosztika Kft. vezetői írták alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.