Világgazdaság Online

Két évtizede egyetlen kormányzati ciklust sem szolgáltak végig a kormányok egészségügyi miniszterei, úgy 15 hónap után elhagyták a bársonyszéket. Talán ez is oka annak, hogy ígéretesnek tűnő kezdeményezések buktak meg.
Jogviszonyok. A hamarosan leköszönő kormány egészségügyi vezérkara sem könyvelhet el túl sok eredményt. Egy jelentős feladat elvégzését azonban nem lehet elvitatni tőle: megoldotta a korábban követhetetlen egészségbiztosítási jogviszony problémáját. Mára 300 ezerre apadt azok száma, akikről nincs tudomása az egészségpénztárnak. Így az évi 1600 milliárd forint körüli Egészségbiztosítási Alap (EA) átmenetileg szufficites lett, ám a bevételek továbbra sem fedezik a kiadásokat: a hiányt alsóbb szintre, a kórházakra, rendelőkre és beszállítókra hárították át. Becslések szerint mára 100 milliárdos adósságot cipelnek a kórházak, a tavaly őszi demonstrációs fenyegetés révén jutottak némi többletforráshoz. A pénztelenség fő oka a válsággal együtt járó tb-járulék-kiesés. De keményen sújtja az ágazatot az is, hogy a konvergenciaprogram teljesítése miatt 0,9 százalékponttal alacsonyabb a GDP-részesedése (az OECD-átlag 8,9 százalék, a magyar 7,4 volt), holott az infláció erősen érezteti a hatását ebben a szektorban.
Pénzszűke. Kényszerhelyzet van, konszolidálni kell az egészségügyet. Az új kormánynak számolnia kell azzal, hogy a mostani költségvetésből a jelenlegi ellátórendszer nem működtethető. Ezért vagy csökkenteni kell a kapacitásokat, vagy többletforrást kell pumpálni az ágazatba – mondja Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője. Ez utóbbival kapcsolatban nem nehéz belátni: a gazdasági növekedés beindulásából fakadó forintokból juthat csak több az ágazatnak, ám az idén még csupán a GDP stagnálására van esély. Így nem marad más, költséghatékonyabbá kell tenni az egészségügy működését. Ehhez jó alapot teremthet a 453 milliárdos EU-forrás, ennek felhasználása megkezdődött.
A második Gyurcsány-kormány első egészségügyi minisztere egyébként nem sokkal 2006-os beiktatása után hozzáfogott a biztosítási reformhoz. Molnár Lajosnak volt víziója, de nem számolt a magánbiztosítók belépésének hosszú távú következményeivel, ami a krónikus betegek számára súlyos hozzáférési gondokat okozott volna, így megbukott a reform – állítja Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának közgazdász programvezetője. Így csupán annyi változott, hogy a 19 megyei egészségpénztár helyett hét regionális pénztár intézi a közbiztosító feladatait.
Vizitdíj és spórolás. Befuccsolt a 2007-ben bevezetett 300 forintos vizitdíj is, amely évi 10 milliárdos bevétellel kecsegtetett. Nem a díj mértéke jelentett nagy terhet a betegeknek, az adminisztráció és az ellenszél volt nagy. Végül a népakarat megbuktatta a co-paymentet, bár hosszabb távon elkerülhetetlen a bevezetése – véli Skultéty László, a GKI-Egészségügy-kutató Intézet ügyvezető igazgatója. Molnár Lajos hozzáfogott az elavult kórházi struktúra átalakításához is: 16 ezerrel csökkentette az aktív betegek ellátására fenntartott kórházi ágyak számát, három nagy intézményt pedig bezáratott.
Helyes volt a felismerés, de a miniszter rosszul nyúlt az átalakításhoz – állítja Kaló Zoltán. Nincs egyedül a véleményével: több kórházat kellett volna bezárni, más célra átalakítani, a fennmaradókat pedig fejleszteni. Sinkó Eszter állítja: mit sem ér az ágyszámcsökkentés, hiszen a biztosító nem ágyakat, hanem gyógyítási teljesítményeket finanszíroz. Azért sem lehetett sikeres az ágyszámok lefaragása, mert nem követte a járóbeteg- és a háziorvosi ellátás megerősítése. Pedig régóta hangoztatják: a háziorvosnak kapuőr szerepet kell betöltenie, ehhez azonban jól képzett és a betegek befejezett ellátásában érdekelt orvosokra van szükség. Ezzel szemben az alapellátásban dolgozók harmada nyugdíjkorhatár fölött van, eladná, de nincs kinek az alanyi jogon megszerzett praxist.
Orvoshiány. Ám az elmúlt négy év egészségpolitikusai az ágazat siralmas humánerőforrás-helyzetének a megoldásán sem tüsténkedtek. Az orvoshiányt ugyanis csak akkor mérsékli az aktív kórházi ellátás szűkítése, ha megtisztítják az ágazatot a szociális szférába tartozó feladatoktól, ezzel együtt növelik a szakdolgozói képzettséget és e réteg kompetenciáit – állítja Skultéty László. Ez nem helyettesítheti a jelenlegi alacsony bérszínvonal emelését, itt az orvosok közalkalmazotti státusának a feladása segíthet.
Az elvándorlás megállítására biztató jövőképet kínált a fiataloknak a kormányzati ciklus második egészségügyi minisztere. Székely Tamás 2001-hez képest bő harmadával emelte az állami pénzen tanuló orvostanhallgatók számát, s olyan rezidensképzési rendszert dolgozott ki, amellyel megszűnnének a hiányszakmák. Úgy tűnik, hogy a terve nem nyerte el a medikusok tetszését, így sokan továbbra is nyugat felé kacsingatnak.
Gyógyszerszigor. A 2007-ben bevezetett gyógyszer-gazdaságossági törvény sok érdeket sértett. Különadót vetettek ki a gyógyszergyártókra és a nagykereskedőkre, s negyedévente árlicitet kell folytatniuk, ha termékeikkel a tb-listán kívánnak maradni. A patikaliberalizációval 2400-ra duzzadt a gyógyszertárak száma, ám a változatlan árréstömeg miatt patikák százait csőd fenyegeti. A tb-támogatás csökkentése miatt nőtt a betegek gyógyszerterhe, az árváltozáshoz igazított vényfelírás pedig gyakori terápiaváltoztatással jár, s ez árt a krónikus betegek ellátásának. A jogszabály korrekcióra szorul – véli Sinkó Eszter.
Összességében, mivel az infláció mértékével köszönő viszonyban sincs a gyógyítókassza, romlott a betegellátás minősége és hatékonysága, és óriási mértékű a kórházak eladósodása. Elkerülhetetlen tehát a pénzügyi egyensúly helyreállítása.