Világgazdaság Online

Annak ellenére, hogy 2004-től van lehetőség a kórházakban erre az ellátási formára, inkább csak az utóbbi években kezdett elterjedni. Ám a múlt esztendőben is csak a műtétek nyolc százalékát végezték így, ez messze elmarad az európai országok 40-50 százalékos átlagától. Egyelőre testidegen ellátás ez a hazai intézményrendszerben.
A főtanácsos asszony szerint a betegek igénye, a fejlett orvosi technológia lehetősége és nem utolsósorban a közbiztosító forráshiánya is hamarosan kikényszeríti ezen ellátás elterjesztését. Ám ahhoz legalább középtávon meg kellene egyezni a szakmával, a kórházakkal a célszámokról, az egészségügyi intézményrendszer szerkezetének átalakításáról, az ellátás tartalmáról és a finanszírozásról.
Ugyanis jelenleg kórházfüggő, hogy például milyen típusú és milyen drága szemlencsét kap a beteg, csakúgy, mint az, milyen címen és mekkora többlettérítést kérnek tőle. Az implantátum a kórház „gazdagságától”, no meg a beteg „hálájától” is függ, a térítés pedig esetleges. Ez persze messzire vezet, hiszen közismert az orvosok és a kórházi szakdolgozók szégyenletesen alacsony fizetése. Térítési díjat egyébként az állami kórházakban is szednek. Van, ahol pénzt számolnak föl az egy- vagy kétágyas, sőt a háromágyas szobáért, vagy az orvosi konzíliumért. Ám Winter Zsuzsa szerint a komfortosítást javarészt közpénzből, illetve uniós forrásból végezték el, így a térítési díj nem indokolt. Ezért szükség lenne a díjak egységesítésére is.
Úgy tűnik, kevés volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) öt évvel ezelőtti rendelete, amely szerint ugyanannyit fizet a kórháznak az azonos beavatkozásokért, legyen az egynapos vagy bennfekvéses. Ám itt is előkerül a betegek általi értékelés: sokan „hálásabbak” a hoszszabb ideig tartó ápolásért, mint a gyors hazabocsátásért.
Az orvosi szakmák egyébként közel háromszázféle műtétről állapították meg, hogy azokat – megfelelő kivizsgálás és műtéti feltételek esetén, valamint a beteg otthoni környezetének ismeretében – egynapos ellátásban is el lehet végezni – tudtuk meg Janecskó Máriától, a Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság elnökétől. A társaság tagjai között sebészek, nőgyó-
gyászok, altatóorvosok, intenzíves doktorok és még számos orvosi szakma képviselői találhatók. Az elnök asszony szerint hazánkban is egyre nagyobb az igény a betegek körében az ilyen beavatkozások iránt. Nem mindegy ugyanis, hogy az emberek mennyi időre esnek ki a munkájukból.
Egy jól kivizsgált és az orvosi konzílium során ilyen műtétre alkalmasnak tartott beteg általában a műtétet követő hat-nyolc óra múlva, de mindenképpen 24 órán belül elhagyhatja a klinikát, a gyógyulás további szakaszát megszokott otthoni környezetében töltheti. Ám az otthoni ápolásnál fontos kritérium, hogy folyamatos kapcsolatot tarthasson a klinikával. Egyébként nemcsak a szakma, de a számvevőszék is fontosnak tartaná, ha ez az orvoslás is szakmai kollégiumot hozhatna létre. Ugyanis a kollégiumok a mindenkori miniszter legmagasabb szintű tanácsadó testületei.
Legutóbb nálunk 2007-ben bővült ez az ellátási forma, akkor 47 intézmény nyert pályázatot. Winter Zsuzsa óriási ellentmondást lát abban, hogy az OEP a teljesítményvolumen-korlát intézményének fenntartásával korlátozza ezt a költséghatékony ellátást is. Így fordulhatott elő, hogy például Gyulán 360 napot is kellett várni egy szürkehályog-műtétre, ám mégsem vette át a betegeket egyetlen közeli kórház sem, mert azok menedzsmentje is félti a saját gyógyítási keretét. Ugyanis az a fölötti teljesítményekért nem fizet az OEP, az a kórház veszteségét növeli.
A másik ellentmondás, hogy míg azok a magánintézmények, amelyek meghatározott egynapos sebészeti ellátásra szerződtek a tb-vel, a szerződéskötéskor megállapított díjat kapják. Ám az állami intézményekben például tavaly a teljesítmények mennyiségének változásától függött az egynapos ellátási díj. Márpedig a lebegtetett ellentételezés kiszámíthatatlanná teszi a pénzügyi tervezést.