BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A határidő napján jutott áramhoz a Mal

Holnaptól az MVM Partner Zrt. szolgáltatja a villamos energiát a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.

A közlemény szerint így a Mal Zrt. és a finanszírozó bankok közötti megegyezés hiányában is megoldott a hatezer főt foglalkoztató cég villamosenergia-ellátása és a távhőellátás Ajkán. A Mal-nak az E.On Hungária Zrt.-vel kötött villamos energia szolgáltatási szerződése 2012. december 31-én megszűnt, a hatályos jogszabályok szerint az áramszolgáltató ellátási kötelezettsége 2013. január végén lejár.

A Mal Zrt. és a finanszírozó bankok a hosszú tárgyalási folyamat után sem jutottak megoldásra, az utolsó pillanatig a kompromisszumkészség teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot. Az első lépést ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tette meg a megoldás felé: 2013. február elsejétől az MVM Partner Zrt. bevonásával a tárca biztosítja az ajkai cég számára az áramszolgáltatást a kikapcsolási folyamat elkerülése érdekében - áll a közleményben.

A Mal Zrt.-t a kormány tavaly szeptemberi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette. A döntés alapvető indoka az volt, hogy biztosítható legyen a vállalat működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérő speciális jogszabályi keretek között is. A kabinet decemberben 1,7 milliárd forintot csoportosított át az ajkai közszolgáltatások folyamatos fenntartására.

A kiemelt kormányzati figyelem oka, hogy a Mal Zrt. a régió egyik legnagyobb munkaadója, és a villamosenergia-szolgáltatás hiánya vagy bizonytalansága akár környezeti katasztrófát, egyéb súlyos károkat is előidézhetett volna.

A közlemény szerint a nemzetgazdasági és környezetvédelmi érdekekre tekintettel a kormányzat az MVM-Partner Zrt. útján tartósan biztosítja a Mal Zrt. villamosenergia-ellátását. A működőképesség fenntartása mellett a felek további tárgyalásokat folytatnak az ajkai timföldgyár által nyújtandó pénzügyi biztosítékokról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.