BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

December végén távozik Bencsik János államtitkár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Világgazdaság értesülései szerint csütörtök este benyújtotta lemondását Bencsik János energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár. A hírt a politikus péntek késő délután megerősítette.

"Miniszter Úr számára szóban jeleztem december 31-i hatállyal történő távozási szándékomat. Az írásbeli lemondásom pedig Szent Borbála napján - a kinevezésemet is akkor kaptam - születhet meg, mert előtte még le kell vágni a disznót" - reagált péntek késő délután Facebook-oldalán Bencsik János energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a lemondásáról szóló hírekre.     

A lépés már-már érthetőnek mondható, hiszen az utóbbi időben több szakpolitikai kérdésben is alulmaradt a politikával szemben a szakember, javaslatait sorra felülírták.   

Legutóbb – s már nem először – Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével csapott össze a közműdíjadósságot felhalmozó közintézmények megmentése kapcsán. Az államtitkár először a Facebookon tette közzé nemtetszését, majd törvénymódosító javaslatot terjesztett elő az ügyben.

Bencsik ezzel szemben pénteken azt írta, hogy "a Lázár-féle vitának sincs közvetlenül köze a döntésemhez." Szerinte ebben a vitában "a kollégáimmal képviselt szakmailag is védhető álláspont kerekedett felül, melyet a szerdai ülésén a Kormány is támogatott". 

Mint ismert, a frakcióvezető gyakorlatilag minden fogyasztói körben megtiltotta volna az áramszolgáltatóknak, hogy a rendszerhasználat díjjal tartozó ügyfeleiknél kikapcsolják a szolgáltatást. Bencsik viszont azzal érvelt, hogy nagy veszteséget okozna a szolgáltatóknak, ha a frakcióvezető tervét elfogadná a parlament. „Miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár Képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom" - írta akkor az államtitkár a Facebookon.

Lázár János és Bencsik János vitája még az év elején kezdődött, akkor a Fidesz frakcióvezetője azt indítványozta: csökkenjen a hővel kapcsolt és a megújuló áramtermelés támogatása azzal, hogy a 2010. december 1-től  hatályos, már 15 százalékkal csökkentett ártámogatás helyett 25 százalékkal mérsékeljék a támogatás mértékét 2011. január elsejétől, és a csökkentés aránya 35 százalékra emelkedjen 2012. januártól.  Lázár János a megújuló energiából termelt áram kötelező átvételi árát is azonos arányban csökkentette volna.

A kormány március elején elutasította a módosító indítványt, de az energiaügyekért felelős államtitkár igyekezett a nyilvánosság előtt elsimítani a konfliktus élét, mondván: mindössze annyi történt, hogy a társadalmi elvárásokon alapuló politikai célokat összhangba hozták a szakpolitikát érintő műszaki és gazdasági szempontokkal. "Ennek következtében okafogyottá vált a módosító indítvány". Az ezt követően elfogadott javaslat nyomán az év végéig változatlan marad a megújuló energiák átvételét szabályozó KÁT, amelyet azután egy új rendszer vált fel, ebben a továbbiakban nem az áramátvételt, hanem a hőtermelést fogják "díjazni".

Jenei András, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője utóbb azt írta, a vitában a politikai oldal komoly nyomás alá helyezte a szakpolitikai döntéshozatalt, melyből utóbbi jött ki ideiglenes „győztesként”.

Bencsik a pénteki bejegyzésében szólt arról is, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel "meglehetősen jó munkakapcsolata" volt. "Voltak ugyan fenntartásaim, mielőtt egymás mellé rendelődtünk a Gondviselés és a politikai szándékok alapján, mint minden vidékinek a belvárosiakkal szemben, de annál kellemesebb volt a "csalódás". Sok főnököm ugyan még nem volt, de Tamás a legjobbak közé tartozik." - írta a leköszönő államtitkár. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.