BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb figyelem fordul a napenergiára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt években annyira lecsökkent a napenergiát hasznosító berendezések és megoldása ára világszerte, hogy a Nemzetközi Energia Ügynökség ügyvezető igazgatója, Maria van der Hoeven szerint már új lehetőségek nyíltak az iparág előtt, az áram- és a hőtermelésben egyaránt.

Kedvező esetben 2050-re ebből a forrásból származhat a világon előállított villamos energia legnagyobb hányada. Ez a globális áramtermelésen belül 16 százalékos arányt jelent, amire további 11 százalék rakódik a nap-alapú hőtermelés figyelembe vételével.

Ezzel évente több mint 6 millió tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg, vagyis több az USA energia-iparának éves kibocsátásnál, és majdnem annyi, amennyi világszerte a fuvarozáshoz és a közlekedéshez kapcsolódóan felszabadul. A szegmens egyik legjelentősebb, minapi híre, hogy a kínai Solar Systems az oroszországi Tatársztánban lévő Alabugában épít napelemgyárat, közel egymilliárd dollárnyi beruházással. A kivitelezés jövőre indul, és a tervek szerint 2016-ban zárul.

A Solar Systems az idén már nyert tendereket Oroszországban, ezeknek köszönhetően összesen 175 megawattnyi naperőművet telepíthet három régióban, 2016 és 2018 közötti átadással. A technológia olcsóbbodása azért is kulcskérdés, mert a napenergia hasznosítása ma még jellemzően támogatás-igényes. A napelemes áramtermelést a beruházási támogatások mellett sok országban kötelező átvételi rendszerrel (KÁT), és az adott időn belüli megtérülést garantáló átvételi árral ösztönzik.

A szegmensen belül 2012-ben volt a hazai áttörés az ország első, nagyobb méretű (0,4 megawatt), újszilvási naperőművének átadásával, amelyet 2013-ban további négy hasonló követett. Hasonló ütemben szaporodtak a háztartási méretű naperőművek is. 2013. végére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak már 2,09 megawattnyi ilyen naperőművi kapacitásról volt tudomása, amit úgy értékelt, hogy a beruházási támogatás és a jelenlegi KÁT árak együtt megfelelően ösztönzik a nagyobb naperőművek megépítését.

A hivatal adatai szerint a háztartási méretű naperőművek darabszáma és beépített kapacitása az elmúlt öt évben szinte exponenciálisan nőtt: míg 2008 végén 107 darab ilyen naperőmű működött, együtt 363 kilowattnyi kapacitással, addig 2013 végén már 4855 darab volt, összesen több mint 31 megawattal. Ezeket döntően saját felhasználásra termelnek. A háztartási méretű naperőművek nagyobb előretörését segítte a rájuk vonatkozó szaldó elszámolás, vagyis az, hogy üzemeltetőiknek csak a hálózatról vásárolt, és az oda betáplált áram különbözetét kell kifizetnie.

Bár Magyarország múlt évi napenergia-termelése az előző évinek a háromszorosa volt, még így is csak 24 gigawattórát tett ki, vagyis elég messze jár attól, hogy a teljes energia-termelésén belül számottevő súlya legyen. Tavaly a teljes energiatermelésen belül a teljes zöldenergia ágazatra 6,56 százalék jutott, a napenergia pedig ezen belül is csak 0,83 százalékot képviselt. Hasonlóan szerények a terület támogatására kifizetett pénzek is. 2013-ban a teljes KÁT rendszerben 35,6 milliárd forintnyi ártöbblettel buzdították a termelőket, amiből a napenergiásokra 40 millió forint jutott. Igaz, ez négyszerese volt a 2012-es kifizetésnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.